Határtalanul

HAT-KP-1-2023/1-000161 számú
Magyar emlékek nyomában Horváthországban és Szlovéniában
7a és 7.c
"

2024. június 10-én iskolánk 7. évfolyamos tanulói Szlovénia és Horvátország magyar történelmi és kulturális kincseinek nyomába indultak. A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázat segítségével valósulhatott meg. Iskolánk 2 pályázatot nyújtott be a 3 osztály nevében.
Első nap Szlovéniában barangoltunk. Lendva – Göntérháza – Dobronak - Selo – Kapornak – Bántornya magyar kötődésű látnivalóit csodáltuk meg, köztük a lendvai várat, Szent István szobrát, amely a Szent Katalin templom mellett áll, a Makovecz Imre tervezte Művelődés ház és színházat, a 19. századi szoknyás haranglábat, a kapornaki tájházat. Lendvavásárhelyen látogatást tettünk a Kétnyelvű Általános Iskolában, és Dobronoki György házánál. Tótlakon megtekintettük a Szent Miklós és Szűz Mária templomot, amelyet szintén Aguila János festett ki. Sajnos késő délután az időjárás nem volt kegyes hozzánk, és kiadós eső akadályozott minket.
Második naptól Horvátországba vezetett utunk. Csáktornyával, a Zrínyiek sasfészkének látogatásával kezdtük kirándulásunkat, majd a következő megállónk Horvátország régi fővárosa, Varasd volt. Bejártuk Európa talán legszebb barokk belvárosát, megtekintettük a Megyeházát, elsétáltunk az Erdődyek várkastélyába. Késő délután érkeztünk a kraljevicai szállásunkra, ahonnan gyönyörű panoráma tárult a tengerre. A kellemes időjárást kihasználva vacsora előtt fürödtünk a tengerben.
Harmadik napunkat Kraljevicán kezdtük. Ennek a vidéknek az urai egykor a Frangepánok és a Zrínyiek voltak, akik két várkastélyt is építettek itt. Ezután Krk városába buszoztunk, ahol megtekintettük a Frangepán várat, majd Bakar következett, ahol szintén egy Frangepán várhoz sétáltunk, és megcsodáltuk a panorámát az öbölre.
Negyedik nap Rijeka és Abbázia volt az úti cél. Megismerkedtünk Rijeka történelmi belvárosával, meglátogattuk a magyar időben épült piacot, a színházat, a korzón található Óratornyot. Sétánk ezután a hullámtörő gáthoz vezetett, amelyet Hajnal Antal tervezett Mária Terézia utasítására. A sort Abbázia (Opatija) követte, melynek minden villájához gazdag, sokszor nemesi származású magyar családok története fűződik. A sétányon sajnos rövid ideig tudtunk sétálni, mert az időjárás közbeszólt.
Utolsó napunkon a főváros, Zágráb volt a központban. Megnéztük a város makettjét, majd a Káptalandombon emelt székesegyházat. Innen átsétáltunk a Felsővárosba, a Jellasics-térre a Jellasics szoborhoz. A dombon felsétálva az öreg kapun át a Szent Márk-térre érkeztünk. Itt található a horvát Szábor, vagyis az országgyűlés, amely a Szent Márk templomra néz. A templomon Horvátország és Zágráb címerét Zsolnai cserepekből rakták ki.
Késő délután érkeztünk haza fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva.


Előkészületkor készült képek itt érhetőek el.

Kirándulásról készült képek itt érhetőek el.


 

 


Iskolai hírek
Pályázatok


EFOP 3.2.3-17-2017-00069

Határtalanul pályázatok


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán