Ahogy az elmúlt évben, úgy az ideiben is májusban rendeztük meg a Központi Konyha épületében hagyományos Noszlopy-bálunkat. Nagy örömünkre ismét szép számmal gyűlt össze a vendégsereg, hogy egy estét együtt töltsenek szülők, pedagógusok, baráti társaságok.
A rendezvény egyrészt kiváló alkalom a közös szórakozásra, másrészt a belépőjegyekből, támogatói jegyekből, felajánlásokból, valamint az eladott tombolák árából származó bevételt gyerekeinkre fordíthatjuk. Ebből is érezzék törődésünket, jutalmazzuk eredményeiket, hozzájáruljunk szabadidős tevékenységük tartalmas eltöltéséhez.
A remek hangulatú rendezvény megnyitóján nagy sikerű műsort adtak művészeti iskolánk néptánc tanszakának diákjai. Az előtérben a festészet tanszak legszebb műveiből rendezett kiállítás emelte az est fényét.
Idén először a Szülői Szervezet leglelkesebb tagjai fergeteges táncprodukciót adtak elő a vendégsereg osztatlan lelkesedése mellett.
A báli közönség oldott hangulatban mulatott kivilágos virradatig Gazda Tamás talpalávaló zenéjére, Vati Cintia által megálmodott, és társaival megvalósított dekoráció fényében.
Ez a fantasztikus este nem jöhetett volna létre támogatóink nagylelkű segítsége nélkül!
Microsoft Office (Word, Excel, Powerpoint)igénylés: Tisztaszoftver Program keretében ingyenesen igényelhetnek Microsoft termékeket, például Office licenceket. Ennek érdekében érdemes ellátogatniuk a https://tisztaszoftver.hu/tajekoztatok weboldalra.
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
SIÓFOKI TANKERÜLETI KÖZPONT
Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hóy Tibor
Tagintézménye
pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében
tagintézmény-igazgató
Munkakör/feladatkör betöltésére
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
SIÓFOKI TANKERÜLETI KÖZPONT
Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hidas Frigyes Alapfokú
Művészeti Iskolája
pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében
tagintézmény-igazgató
Munkakör/feladatkör betöltésére
Horváth József, biológia-testnevelés szakos tanár úr emlékére:
Kedves Jóska bácsi!
A 2003-ban történt nyugdíjba vonulásoddal negyvenhárom év munkáját hagytad ránk örökül. Fiatal nevelőként a kerékpárodra kötözött kapával és gereblyével jártál iskolába és a gyerekekkel, szülőkkel közösen kezdted kialakítani a szabadtéri sportpályáinkat. Munkádért soha nem vártál hangos köszönömöt, tetted a dolgodat alázattal, csöndben és szerényen. A hétvégék is a sportpályán találtak. Vitted a tornászaidat, kézilabdásaidat és atlétáidat versenyekre. Magas fokú szakmai tudásod sok gyereknek szerzett „aranyos” napokat megyei és országos versenyeken.
Mérnökök, technikusok és műszerészek köszönhetik Neked pályájuk alakulását, mert a megye legelismertebb modellezőszakkörének vezetőjeként tanítottad meg nekik a pontosság fogalmát és a törvényszerűségek erejét. A szakmai tudásod mellett nagyfokú műveltségeddel, olvasottságoddal és helytörténeti ismereteiddel ejtetted ámulatba kollégáidat és tanítványaidat. Pedagógiai munkád sok elismerésben részesült. Az iskola első tanácsosa voltál, a gyerekek az év kedvenc tanárának választottak, a vezetéstől Noszlopy-, a Várostól Alkotói Díjat kaptál. A szakminiszter Kiváló Munkáért elismeréssel és Szolgálati Emlékéremmel jutalmazott meg.
Nemcsak szóval vallottad, de cselekedeteiddel is bizonyítottad, hogy az emberekben bízni kell, s a gyerekek jövőjét mi alakítjuk. Soha nem magadról beszéltél, mindig mások sikerének örültél és elsőként álltál a segítők sorába.
Isten veled, Jóska bácsi, pihenj békében!
Iskolád tanítványai és kollégáid
Bene József, matematika-fizika szakos tanár úr emlékére:
Kedves Jóska bácsi!
A sors hozta úgy, hogy érettségid után azonnal a katedrára kerültél. Az első perctől természetes volt számodra a tanítás, mert erre születtél. Soha nem akartál mást csinálni, hiszen a tanóra minden perce élmény volt számodra. Diákjaid fejlődésében erősödött hited és alázatod. Életedet választott hivatásod tette teljessé, ami Benned művészetté nemesült. Hálás tanítványaid általad az ország legjobb középiskoláiban tanulhattak tovább. Éltedben folyton tanítva tanultál, és lettél így Somogyban szakfelügyelő. A megszerzett tudásodból jutott iskoládnak is: megyénkben elsőként nálunk teremtetted meg a számítástechnikát és indítottad útjára a Zrínyi Ilona Matematika Versenyt. A Benned lévő mérhetetlen tenniakarásból maradt városodnak is, és lettél Marcali Város Alkotója. Pályádon megélhetted a gyerekek tanításának minden szépségét, a tisztességben végzett munka jóleső érzését, a szülők és tanítványok szeretetét. Példád és emléked mérce számunkra, és tanít bennünket tovább a 2x2 józanságára!
Isten veled, Jóska bácsi, pihenj békében!
Iskolád tanítványai és kollégáid
Kedves Szülő!/Tisztelt Támogató!
Az Alapítványunk célja a Noszlopy iskola tanulóinak támogatása. Kérjük, hogy segítse a gyermekeinket az adója 1 százalékának felajánlásával!
Adószám: 19196552-1-14
Csatlakozzon az „egyből ezer” kezdeményezéshez!Ehhez csak annyi szükséges, hogya „Rendelkező nyilatkozatban” adja meg a nevét és elektronikus címét, valamint járuljon hozzá, hogy az Alapítvány ezeket megismerhesse („X”-et kell írni a jobb oldali négyzetbe) és akkor az adományozott egy százalékból 1.000 Ft-tal (iskolánkban dolgozó pedagógus rendelkezéséből 2.000 Ft-tal, osztályfőnöki felajánlás esetén 3.000 Ft-tal) támogatjuk az Ön által megnevezett osztály közösségi programjainak megvalósítását. Segítő együttműködését a tanulóink nevében is előre köszönjük!
Május 16-án, pénteken rendezte meg a Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a hagyományos „Kis nyelvőrök” tanulmányi versenyt idén 34. alkalommal. A környék 12 iskolájának 111 tanulója mérhette össze tudását versmondásban, szépírásban, tollforgatásban, helyesírásban és szövegértésben.
Az ünnepélyes megnyitón az énekkar és a néptáncosok színes műsorral köszöntötték vendégeinket, a balatonfenyvesi, balatonkeresztúri, balatonszentgyörgyi, böhönyei, buzsáki, fonyódi, kéthelyi, mesztegnyői, nemesvidi, öreglaki és a két marcali általános iskolából érkező tehetséges diákokat és felkészítőiket.
„A nyelv nemcsak beszéd és írás, hanem lelkünk tükre, gondolataink lenyomata és kultúránk szívverése.” Kodály Zoltán szavai mély igazságot hordoznak. Anyanyelvünk nem csupán eszköz a kommunikációra, hanem az identitásunk, a múltunk és a jövőnk kulcsa. A nyelv őrzi történelmünket, hagyományainkat és álmainkat.
A pedagógusok nemcsak tanítják az anyanyelvet, hanem formálják diákjaik gondolkodását, nyelvi világát is. A szavak erejével értékeket közvetítenek, és megtanítják, hogy a gondosan megválasztott szó nemcsak közöl, hanem épít, összeköt és felemel. A magyar nyelv gazdag, árnyalt, kifejező – kötelességünk, hogy ezt a kincset megőrizzük és továbbadjuk a következő nemzedéknek. Ám a nyelv sehol másutt nem él, mint használóinak ajkán – ha írnak: kezén; olyan, amilyenné a közösség teszi.
Köszönjük mindenkinek, hogy őrzik és ápolják a hagyományt, s legfőképpen a diákoknak, akik ennek az összefogásnak legfontosabb művelői!
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Eredmények: Itt érhetőek el.
Az Idősek Világnapja alkalmából a Családokért Közalapítvány rajzpályázatot hirdetett, melynek ünnepélyes eredményhirdetésére október 1-jén került sor. A rajzpályázaton Bogdán Csenge 3.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Babainé Mikó Beáta
Pénteken, 2024. szeptember 20-án, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola atlétika pályáján rendezték meg a III-IV. korcsoportos Ügyességi Csapatbajnokság Diákolimpia megyei döntőjét.
Iskolánk tanulói kislabdahajításban versenyeztek:
Derdák Balázs 8.a
Szabó Attila Richárd 8.a
Kósi Benett 8.b.
Horváth Szabolcs 7.c
Soltész Rajmund 6.c osztályos tanulók.
8 csapat nevezett, tanulóink a 4. helyen végeztek.
Felkészítők: Fazekas Edéné, Kovács Bence