2009. április 24.

Alsós területi tanulmányi versenyek ...

Immár 13. éve kerültek megrendezésre a Noszlopy Iskolában az alsós területi tanulmányi versenyek. 15 település 204 tanulója mérte össze tudását, felkészültségét 14 versenyszámban.

Az első évfolyamosok bebizonyíthatták, hogy milyen szépen megtanultak írni az elmúlt hónapokban, hiszen szépírásból versenyeztek.

A másodikosok Tollforgató versenyén az életkorúknak megfelelő anyanyelvi ismereteiket kellett bemutatni.

Mind a négy évfolyam tanulói ma élő magyar költő egy-egy versével készültek a Versmondás kategóriában meghirdetett versenyekre.

Ugyancsak 1-4 évfolyamig várták a mesélő kedvű, és tehetségű diákokat a Mesemondó versengésre. Ebben az évben állatokról szóló mű-és népmesék előadásával színesítették a versenyt.

„Hetedhét országon túl, a magyar tengertől délre, a Marcali – hát tetején áll egy százéves kastély. Ebben a kastélyban éldegél 646 kis királylány és kis királyfi. Ez a száz éves palota a TUDÁS fellegvára. A királyi csemeték ebben a várban amellett hogy napról napra okosabbak lesznek, nagyon vidáman élik életüket. Festegetnek, játszanak, táncolnak.”

Ezekkel a mondatokkal indították útjára a 3. és 4. évfolyamosoknak meghirdetett „Mesevarázs” komplex csapatversenyt, ahol 3 fős csapatok az előzetesen megadott három mesét dolgozták fel játékos szövegértési, nyelvhelyességi, helyesírási és fogalmazási feladatokkal tarkítva. A feladatok között szerepelt például dramatizálás, meseírás és illusztráció, valamint rejtvényfejtés. Látványos, jó hangulatú játékot láthattunk.

Az előzőektől eltérő területen versenyeztek a Természetismeret-természetvédelem versenyre érkező tanulók. A 3. és 4. osztályos, 3 főből álló csapatok, már több éve a Természet Búvár magazin cikkeiből készülnek a megmérettetésre. Ez évben a harmadikosok tavaszi virágokról és visszatérő madarakról tanultak, míg a negyedikesek fő témája a puhatestűek /csigák, kagylók / és a patakpartok, égeresek néhány virága volt. A komoly felkészülés segíti a kis természetbúvárokat, hogy felsős korúkban országos versenyekre induljanak. Eredmények!


2009. április 22.

Kerékpáros Iskola Kupa ...

2009. április 22-én Magyaratádon rendezte a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét. A versenyen felső tagozatos, 4 fős csapatok indulhattak. Iskolánkat PetiEszter, Teglovics Viola, Drávecz László és Bakonyi Dávid (mindannyian nyolcadikosok) képviselték. A verseny két részből állt. Először egy írásbeli tesztet kellett a tanulóknak kitölteni, aztán pedig a gyakorlati rész következett, ami szintén több feladatból állt. Egy ügyességi pályán kellett végigmenniük a versenyzőknek, majd egy úgynevezett „szabályossági” rész következett, ahol a pályán már táblák is szerepeltek, hasonlóan a közúti forgalomhoz. A versenyzőknek ezen a pályán az elméletben megtanult ismereteiket kellett a gyakorlatban alkalmazni. A nagyon szoros küzdelemben iskolánk csapata szép helyezést ért el, a csapatversenyben negyedikek lettek. Egyéniben Peti Eszter 4. Teglovics Viola 5. Drávecz László 6. helyezett lett. Felkészítőjük: Szilágyi István


2009. április 22.

Oktatási és Közművelődési Bizottság ülése...

A Noszlopy Iskolában tartotta ma, a Marcali Városi Önkormányzat Oktatási és Közművelődési Bizottsága soros ülését. Napirenden a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola munkájáról szóló beszámoló volt. Előadója Kiss Lajos igazgató úr. További képek!

2009. április 21.

Közlekedési verseny

2009. 04.20-án rendezték Kaposváron az általános iskolások megyei közlekedésre nevelési versenyét. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium 3. és 7. évfolyamos tanulók számára írta ki a versenyt. A Noszlopy iskolás Ősz Zoltán 3.a osztályos tanuló megyei 2., Kovács Botond 7.b osztályos tanuló megyei 5. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Szilágyi István

2009. április 17.

Kalmár László Matematikaverseny eredményhirdetése

A „Kalmár László” Országos Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetését tartották a Marcali Kulturális központban. Részletes eredmények! (.xls)

Városunk diákjai eredményesen szerepeltek a Somogy megyei döntőn. A Noszlopy G. Ált. és Alapf. Műv. Iskola tanulói az alábbi helyezéseket érték el.

1. helyezést Horváth Fanni 4. osztályos tanuló, felkészítő tanára Magyar Vendelné, Nyakas Péter 6. osztályos tanuló, felkészítő tanára Kissné Ható Beatrix.
2.helyezést Arany Julianna 6. osztályos tanuló, felkészítő tanára Kissné Ható Beatrix.
3.helyezést Orsós Péter 8. osztályos tanuló, felkészítő tanára Kissné Ható Beatrix.
4. helyezést Ősz Gábor 7. osztályos tanuló, felkészítő tanára Kissné Ható Beatrix.
5. helyezést Szarka Álmos 3. osztályos tanuló, felkészítő tanára Szilágyiné Pozsár Beáta.
6. helyezést Tánczos András 6. osztályos tanuló, felkészítő tanára Kissné Ható Beatrix.

A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola 8. osztályos tanulója, Zajcsuk Liliána 6. helyezett lett, felkészítő tanára Guricza Gyula.

Az országos döntőn Horváth Fanni a Noszlopy G. Ált. Iskola tanulója képviseli városunkat.

Itt jutalmazták a Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny Somogy megye legeredményesebb noszlopy-s diákjait is.

Megyei 1. helyezett Horváth Fanni 4.o.felkészítő tanára Magyar Vendelné,
4. helyezett Szarka Álmos 3. o., felkészítő tanára Szilágyiné Pozsár Beáta,
5. helyezett Tóth Emma 2.o. felkészítő tanára Nagyné Réti Ildikó,
6. helyezett Ősz Zoltán 3.o. felkészítő tanára Szilágyiné Pozsár Beáta.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!


Iskolai hírekTanulmányi versenyekHirdetésekDiákhírekRendezvényekHonismereti vetélkedő Korábban


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán