2010. április 30.

Noszlopys eredmények az Országos Angol Nyelvi Versenyen

Április 29-én a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskolában hirdették ki az Oxford Competition Országos Angol Nyelvi Verseny megyei döntőjének eredményét. A Somogy megyéből beérkezett közel 80 pályázatból Jáni Fanni munkája első díjat érdemelt ki, míg Nyakas Péter különdíjat kapott. Mindketten a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola 7.a osztályos tanulói. A pályázat témája ebben az évben a közlekedés volt: „My ideal highway code” címmel. Fanni és Péter alkotásai (másik 10 pályaművel együtt) képviselhetik megyénket a júniusi országos döntőn, amelyet Budapesten az Országos Széchenyi Könyvtárban rendeznek meg. Ugyanitt, a döntőt megelőzően, a gyerekek munkái június 1-5-ig megtekinthetők lesznek egy kiállítás keretében. Felkészítő tanár: Cserepes-Csasznyi Diana

További képek!


2010. április 27.

"PC-START 2010"

Április 26-án, hétfőn délelőtt rendezte meg Kaposvárott a Kinizsi lakótelepi általános iskola a hagyományos "PC-START 2010" MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI VERSENYT. A kettő és félórás versenyen a diákok szövegszerkesztésből, bemutató-tervezésből és táblázatkezelésből mérték össze tudásukat. A Noszlopy iskolát Ősz Gábor 8. C osztályos tanulónk képviselte, aki szoros küzdelemben megyei 6. helyezést ért el. A tanulság kedvéért mondom el, hogy Gábornak a kihúzott 7. versenysorszám nem hozott szerncsét! Számítógépe apró hiányossággal volt telepítve, amit versenyzőnk nem jelzett, hanem önerőből pótolt -- jelentős időráfordítással. Ezt a zsűri fél ponttal díjazta, közben Gábornak nem maradt ideje egy olyan feladat megoldására, amiből már hibátlan ECDL vizsgát is tett, s ezzel mintegy 15-20 pontot veszített. Gábor összesen 115 pontot ért el, miközben a 2. helyezettnek 120 pontja volt, s az elsőnek is csupán 131. Tanulság: versenyen a versenyző versenyezezzen, és ne a szervezők hiányos munkáját pótolja! ...és persze a TAKTIKÁZÁS SEM ÁRTALMAS: kihagyva egy izzasztó pontot, maradt volna idő 20 másik begyűjtésére... Ősz Gábornak -- stílszerűen az ősz kedvezőbb volt --, novemberben a keszthelyi Vajda gimnázium 3 megyére kiterjedő Newton Kupa területi versenyén hasonló témában 5. helyezést ért el, időközben 3 modulból sikeres ECDL vizsgát is tett. Jelenleg 2 modulból felkészült az ECDL vizsgára. A tanév végéig teljesíteni kívánja mind a 7 modult. Felkészítő tanára Csordás Lajos informatikatanár. Gratulálunk, s további sok sikert kívánunk, Gábor!

2010. április 26.

"Legnagyobb kincsünk a Föld!"

"Legnagyobb kincsünk a Föld!" megyei plakátpályázaton 27 általános és középiskola 230 pályaműve versengett. A 20 díjazott közé választotta a zsűri az "Összefogás" című alkotást, melyet az 1. évfolyamos (3. osztályos) festészetesek készítettek. BÁJHÓBER BENCE, CSIZMADIA IVETT, GYÖRE BARNABÁS, HEGYI ZORINKA KINGA, KISHÁZY BENCE, NAGY MARCELL, VAJAI ROBIN. A díjazott plakátokat Kaposváron a Megyeházán állították ki. Díjátadásra az Eötvös Loránd Szakközépiskolában került sor. Felkészítő tanáruk: Kovácsné Hajdu Gyöngyi

2010. április 26.

A Föld napja alkalmából ...

A Föld napja alkalmából a Mikszáth iskola rajzpályázatán BÁCSICS REGINA 2. évfolyamos festészetes a 3. 4. osztályosok versenyében 3. helyezést ért el. Segítő tanára: Kovácsné Hajdu Gyöngyi

2010. április 26.

Újabb Noszlopys tanulmányi verseny sikerek!

Márciusban rendezték meg a Kenguru Nemzetközi Matematika Versenyt, melyen idén is, - az előző évekhez hasonlóan-, jelentős számú általános- és középiskolás gyermek versengett az előkelő országos helyezésekért. A nemzetközi megmérettetésen idén már minden kontinensen, mintegy ötmillió diák vett részt, s hazánkban a résztvevők száma meghaladta a harminchatezer főt. A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola alsó tagozatos tanulói nagyon szép és rendkívül értékes megyei és országos helyezéseket hoztak el: A második osztályosok versenyében, a több mint 3700 induló közül Arany Barnabás és Bödő Lajos holtversenyben megyei első helyezést értek el, s eredményük alapján meghívást kaptak az országos eredményhirdetésre, ahol évfolyamonként a legjobb 15 tanulót jutalmazták. Az ELTE Természettudományi Karának Bólyai termében megrendezett díjátadó ünnepséget 2010. április 24-én tartották Budapesten. Kissné Takács Ildikó diákjai országos összesítésben 12. helyen végeztek. A másodikos kisdiákok további megyei eredményei: Dakó Zsanett 7. (felkészítő pedagógus: Méreg Anna), Oláh Emese 9. (felkészítő pedagógus: Varga Jánosné), László Balázs 9. (felkészítő pedagógus: Varga Jánosné). A harmadik évfolyamon Pintér Hargita 8. helyezést ért el (felkészítő pedagógus: Csentei Gabriella). A negyedikesek versenyében Szarka Álmos megyei 5. helyen végzett (felkészítő pedagógus: Szilágyiné Pozsár Beáta.) További képek!

Országos helyezés

Megyei helyezés

Tanuló neve

Kategória

Tanár neve

12

1

Arany Barnabás

2. évfolyam

Kissné Takács Ildikó

12

1

Bödő Lajos

2. évfolyam

Kissné Takács Ildikó

206

7

Dakó Zsanett

2. évfolyam

Méreg Anna

243

9

Oláh Emese

2. évfolyam

Varga Jánosné

243

9

László Balázs

2. évfolyam

Varga Jánosné

234

8

Pintér Hargita

3. évfolyam

Csentei Gabriella

143

5

Szarka Álmos

4. évfolyam

Szilágyiné Pozsár Beáta


2010. április 23.

220 környékbeli kisiskolás versengett 16 versenyszámban.

A „Kis nyelvőrök” területi versenyen 14 versenyszámban mérhették össze tudásukat, rátermettségüket a kisdiákok. Fontosnak tarjuk az anyanyelvi beszédkultúra megőrzését a szövegek értő felolvasásával. Így került be idén újra a szépkiejtés. Ebben a kategóriában a 3. és 4. osztályosok indultak. Két részből állt a verseny: egy szabadon választott, hozott illetve egy kötelező szöveget kellett a diákoknak felolvasniuk.

Szépírásból az első osztályosok másolhattak írott és nyomtatott szavakat, mondatokat. A magyar nyelv ápolása, az anyanyelv szeretetének erősítése hívta életre a 2. osztályosok tollforgatóját. A versenyen a diákok helyesírási képességeit mértük játékos, az életkoruknak megfelelő szintű és nehézségű feladatokkal.

Ebben az évben 1. 2. 3. és 4. osztályban közkívánatra a verses mese műfajához nyúltunk. Verses mesét minden gyermek szívesen hallgat, ritmusa, rímelése és dallama miatt könnyen belemászik a fülükbe, azonban nem is olyan könnyű elmondani. Egy próbát mindenképpen megért, mert irodalmunkban sok gazdag és szép változata van.

Móra Ferenc prózája mindig nagy hatással volt a gyerekekre. Megindító történetei a lélek különleges csengőit szólaltatják meg. Ennek nagyon finom árnyalatait jól érzik a kicsik. Belső világuk mélyen együttzenél Móra érzelmi, erkölcsi tanulságaival.

Ezért választottuk idén prózamondó versenyünkre Móra Ferenc bármely prózai alkotásának elmondását mind a négy alsós évfolyamon.

„Olvasom, értem!” 3 fős csapatverseny a 3. és 4. évfolyamosok számára indul kompetencia alapú feladatsorokkal. Érdekes, izgalmas helyzetekben kell a csapattagoknak együttdolgozva „feltalálni” magukat. Hisszük és tudjuk, hogy ezekben az életszerű keretekben jól hasznosítható tudással, empátiával, problémamegoldással rendelkeznek a versenyzők.

A feladatok összeállításánál a logikus gondolkodást, a pontos olvasást, a szövegértést és a játékosságot helyeztük a középpontba. Igyekeztünk a tananyaghoz igazodva, változatos feladatokat összeállítani.

Legrégebben indított versenyünk a „Természetismeret - Természetvédelem” 3. és 4. évfolyamosoknak. Évek óta igyekszünk e versenyünkkel aládolgozni a felső tagozatos országos versenyeknek, hiszen mi is a Természet Búvár magazin cikkeiből válogatjuk a felkészülés anyagát. 3-3 fős csapatok mérik össze tudásukat, 8-9 feladat megoldása során. A feladatlapok igyekeznek alaposan tájékozódni a versenyzők tudásáról, ugyanakkor érdekesek, sokszínűek. Reményeink szerint e versennyel nemcsak a helyezettek nyernek, hanem minden résztvevő, hiszen a felkészülés során egy kicsit ráhangolódnak a természet értékeire, valamint a természetvédelem fontosságára.

A zsűribe iskolánk nyugdíjas pedagógusait és városunk oktatási és kulturális intézményeinek kollégáit hívtuk. A versenyt szervezte: dr. Szabó Gyuláné és Kiss Csabáné. A jó hangulatú délutánon a következő eredmények születtek: összesített | Noszlopys | fotók!


Iskolai hírekTanulmányi versenyekHirdetésekRendezvényekHonismereti vetélkedő Korábban


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán