2010. május 28.

A Noszlopy iskola legjobbjai jutalomkiránduláson ...

Az iskolai diákönkormányzat szervezésében, Horváth Zoltánné DÖK segítő és Lázár Jánosné GYIV felelős tanár irányításával 2010. május 27-én az iskola legjobb tanulói és sportolói a már hagyományos jutalomkiránduláson vettek részt. Diákjaink a Balaton északi oldalára vették először az irányt. Az első állomás Tihany volt. Megnézték az Apátság épületét, majd kisvonattal körutat tettek a tihanyi félszigeten. Ezután megmászták Hegyestűt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész Balaton környékre. Útjuk végső állomása Tapolca volt. Csónakáztak a Tavasbarlangban és sétáltak a Malom tó partján. Képek: Horváth Zoltánné További képek!

2010. május 27.

Noszlopys erdei iskolások az Őrségben

2010. máj. 10-től 13-ig 4 csodálatos napot töltöttünk iskolánk 4. évfolyamos diákjaival a „csend szigetének” nevezett Őrségben, Szalafőn.

Az Őrség zömében Nyugat- Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Az Árpád-házi királyok besenyőket és székelyeket telepítettek ide, hogy a magyar őslakossággal együtt védjék a határt az erdővidéken . Az egykori őrállók a dombok tetején , erdei tisztásokon építették ki telephelyeiket, melyekben kialakultak a szerek. Az Őrségben 1-1 összetartozó házcsoport neve szer. Ezeket a szeres településeket látogattuk meg Szalafőn.

A szelíden hullámzó dombvidéken jókora sétát tettünk Pityerszerre, ahol a szabadtéri falumúzeum formájában gyönyörködhettünk a népi építészet szép emlékeiben. A díszítőművészet , a tárgyak és az építmények formája , elhelyezkedése itt maradt meg a maga legegységesebb összhangjában. Egyik nevezetessége a kástu, az ún. kerített ház, és az emeletes kástu, mely az országban ma már csak egyedül itt létezik. Először itt íjászkodtunk.

A testi és szellemi felüdülést szolgáló kirándulások, túrák során elsétáltunk Bartha Pál közel 100 éves pálinkafőzdéjébe , ahol betekintést nyerhettünk a pálinkafőzés rejtelmeibe, valamint Csörgőszerre Jakosáék portájára, ahol 1936 óta készítenek tökmagolajat. Érdekes volt a régi, még ma is használatban lévő eszközöket és előállítási folyamatokat látni. Meg is kóstolhattuk a „folyékony aranyat”, kenyérkockákat tunkoltunk. Nagyon finom volt, sokaknak ízlett.

Templomszeren állatokat simogattunk, majd Sivák Krisztián , az ország egyik legjobb lovas íjászának bemutatóját néztük meg. Sokat megtudhattunk a lovak viselkedéséről, és arról, hogy szavak nélkül, apró mozdulatokkal, jelekkel hogyan lehet irányítani az állatot. Érdekes volt látni őseink híres hátranyilazását élőben. Ezután mi is íjászkodhattunk földön és lovon egyaránt .

Ezekben a napokban az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságán egy interaktív vetítés során megismerkedhettünk a tájegység jellemzőivel, ritka szép növény- és állatvilágával. Ezt követően ellátogattunk Őriszentpéterre, az Árpádkori román stílusú műemléktemplomhoz . A ritka jó programok között szerepelt légpuskalövés vaddisznóbőrre, tojásdobálás, íjászverseny, kézműves foglalkozások agyaggal, gyönggyel, papírral , tábortűz játékos feladatokkal és sok-sok énekléssel, gitárral, körjátékkal, „sóderrel” .

Az erdei iskola talán legizgalmasabb élménye a bátorsági próba. Ennek az volt a lényege, hogy éjjel egy jókora szakaszon hármasával-négyesével az erdőn át kellett menni, miközben sátáni hangok, ijesztgetés, vadkanröfögés, vérfarkasüvöltés, lánccsörgés brrr…. hallatszott. Azért szerencsésen túléltük.:) Hazafelé még a zalaegerszegi Termálfürdőben zártuk ezt a felejthetetlenül szép négy napot.

Köszönet mindezért Göcsei Zsoltnak , vidám, impulzív szervezőnknek és melegszívű, kedves segítőinek, Manyi néninek, Jani bácsinak, Sanyi bácsinak, és Csutaknak , akik megmutatták nekünk és tanítványainknak, hogy milyen csodás lehetőségeket, élményeket , kalandot is rejt kishazánknak ez a látnivalókban, természeti kincsekben, a történelmi múltat idéző kulturális értékekben gazdag tájegysége. Köszönöm: Kiss Csabáné További képek!!!!


2010. május 27.

Országos ötödikek a Noszlopy médiásai!

Május 21-22-én rendezték meg az országos médiavetélkedőt Szolnok mellett, Szajolon. Somogy megyét a Noszlopy iskola csapata képviselte, mivel ők nyerték meg a megyei versenyt. Az országos megmérettetésen 7-8. osztályosok versenyeztek egy kategóriában. A verseny két napon keresztül zajlott, a csapatoknak nagyon sokféle összetett feladatot kellett megoldaniuk. A riportkészítés, újságírói műfajismeret, memóriafeladat, sajtóhiba vadászat mellett képregényt is kellett rajzolni és a jövő kézbesítőjének kellett újság kézbesítésére alkalmas tárgyat készíteni. Bemutatkozó műsorral, tábortűzi műsorral és a versenyt népszerűsítő plakáttal is készülniük kellett a csapatoknak. A két nap alatt a nehéz feladatok mellett jutott idő szórakozásra is. Nagyon jó hangulatban telt az idő, barátságok is szövődtek. A 17 versenyző csapat közül csak 2 hetedikes csapat vett részt a sok nyolcadikos között. Iskolánk Híradósok(k) nevű csapata 106 ponttal 5. helyezést ért el. ( Az 1. helyezettek 115 ponttal nyerték a versenyt.) Nagyon szép teljesítmény ez, ráadásul a noszlopys csapatnak jövőre még van lehetősége, hogy újra bekerüljön erre a nagyon érdekes, sok élményt nyújtó versenyre, hiszen a csapattagok még csak hetedikesek. A csapat tagjai: HUSZTI ALEXANDRA, HUSZTI ADRIENN, BOCSKAY DORINA, VARJASKÉRI JANKA, PHILIPP FLÓRIÁN. Felkészítő tanáruk: Mánfayné Nyakas Andrea. További képek!

2010. május 26.

IV.korcsoportos fiú atlétika ötpróba ...

Május 25-én rendezték meg Kaposváron a IV.korcsoportos fiú atlétika ötpróba megyei döntőjét. A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola csapata az öt versenyszámból álló megmérettetésen (kislabdahajítás, távolugrás, súlylökés, 100m-es és 800m-es síkfutás) nagyon szép eredményt ért el, megyei harmadik helyezett lett. A 9 csapat versenyében az első három helyezett közt csak minimális pontkülönbség döntött. A csapat tagjai: Szaka Rezső 8.a, Kiss Konrád 8.c, Fülöp Milán 8.d, Bekk-Horváth Márk 8.d, Somogyi Patrik 7.b, Varga Bálint 7.c). Felkészítő tanár: Várfalviné Balogh Mária

További képek!


2010. május 26.

Kerékpáros találkozó …

Az időjárás bizonytalansága miatt a túrát elhalasztották, de a vetélkedőt megtartották ma a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában. A kistérségi rendezvény most elmaradt, de még ebben az évben megtartják, ahogy azt a jelenlévő gyerekeknek Szilágyi István elmondta. A program kicsit egyszerűsített módon, de megrendezésre került, a jelenlévő diákok meghallgattak egy előadást a KRESZ szabályok módosulásáról, kitöltötték a tesztlapokat és számot adtak ügyességükről a tornateremben kialakított akadálypályán. Képek! | Képek az eredményhírdetésről!


2010. május 25.

XVIII. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny:

Mezőtúron rendezték május 21-22-23.-án az országos döntőt, melyen a megyei első helyezettek vehettek részt. Sörnyei Dániel a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola 5. oszt. tanulója országos 9. helyezést ért el. Eredményéhez gratulálunk!

Ízelítő a programból: Már az első nap délutánján laboratóriumi gyakorlati forduló, majd az elméleti forduló feladatait kellett megoldani. Az első napi feladatokat diafelismerés és preparátumok felismerése zárta. A 2. nap a terepgyakorlaté, amely az idei évben Mezőtúr - Gyomaendrőd útvonalon zajlott. A Hármas–Körös partján és a Túzokrezervátumban is igyekeztek a versenyzők minél több információt megjegyezni. A nap folyamán, a terepen, 3 X 25 kérdést kaptak a látottakról, hallottakról. A 3. nap az otthon elkészített kiselőadást kellett előadni. Dani témája: A Nyugati-övcsatorna volt.

Az országos megmérettetés nemcsak a versenyről szólt, hanem nagyon sok új információt is adott a természet iránt érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Felkészítő tanár: Szijártóné Wirth Brigitta Természetismeret tanár: Patkó Imre


2010. május 22.

ISKOLAI NYÁRI TÁBOROK, 2010.


Kedves Diákok, Szülők!

Iskolánk pedagógusai a 2010. év nyári szünetére ismételten számos hasznos, érdekes, és a tanulást is segítő szaktábort szerveznek. A táborok szervezése már a tanév korábbi időszakában elkezdődött, annak jelenlegi állásáról, a további tudnivalókról tájékoztatásul honlapunkon is megjelentetjük a legfontosabb információkat, tudnivalókat. Kérem, tájékozódjanak a honlapról, de részletesebb tudnivalókról a táborszervező pedagógusok tudnak információt adni.

Kiss Lajos igazgató

Kosárlabda és sporttábor | Német nyelvi tábor | Teniszoktatás | Ügyes kezek tábora | Angol nyelvi tábor

"Dömdödöm" drámatábor | Fonalkarkötő készítő tábor | Képzőművészeti tábor - az ókori Egyiptom | HAGYOMÁNYÖRZŐ KERÉKPÁRTÚRA


Iskolai hírekTanulmányi versenyekHirdetésekRendezvényekHonismereti vetélkedő Korábban


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán