2011. december 19.

Karácsony ...

December 16-án tartottuk iskolánkban a hagyományos karácsonyi ünnepségeket. Az alsó tagozatosok a tornateremben nézhették meg a negyedikesek műsorát, amely felölelte a téli ünnepkört. Luca-napi, karácsonyi és újévi népszokások elevenedtek meg a kicsik előtt. Ehhez kapcsolódott az énekkar produkciója is. A fenyőünnep végén minden osztályt apró ajándékokkal leptek meg tanítóik. A felsősök Folkkarácsony című műsora a Kulturális Központban volt. Az énekkar produkciója után a művészeti iskola néptánc tanszakos diákjai léptek fel, nagy sikerrel. Minden évfolyamról láttunk bemutatókat, ízelítőt kaptunk különböző tájegységek táncaiból és népszokásaiból. Nagyszerű délelőtt volt. Képek: 1 | 2 | 3

2011. december 13.

Luca-napi beszámoló ...

Az iskolarádióban Bábi a főboszorkány figyelmeztette a diáklányokat és a tanárnőket, hogy ezen a napon kerüljék a munkát, nehogy a következő évben a tyúkok kevés tojást tojjanak. Ezután a 3.b osztályos gyerekek kotyolása következett. Az alsó tagozatos tanulók Luca-búzát vetettek, mert a néphit szerint ez elősegíti a jövő évi bő termést, a búza sűrűségéből jósolni lehet az időjárásra is. Délután folytatódott a jeles napi hagyományok felidézése. Az első és második osztályos tanulóknak tanítóik meséket olvastak fel a boszorkányokról, ezt követően játékos fejtörőket kellett megoldaniuk. A harmadik és negyedik osztályos gyerekek boszorkányos ügyességi feladatokban bizonyíthatták rátermettségüket. Ilyen volt például a seprűn való repülés. Bábi az eszüket is próbára tette. Luca-naphoz kapcsolódó totót kellett megoldaniuk. Képek! | Képek!

2011. december 10.

Pályaválasztás előtt a nyolcadikos diákok

Október eleje óta több Somogy megyei középiskola kereste fel iskolánk nyolcadikos diákjait. Így például: a helyi Berzsenyi Dániel Gimnázium, a barcsi Dráva Völgye Szakközépiskola, a Somogy megyei TISZK, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium képviselői, akik az Arany János Tehetséggondozó Programról tartottak ismertetést. De több megyén kívüli középiskola is képviseltette magát. Részletesen bemutatták iskolájukat az érdeklődő diákoknak.

Levélben is sok iskola keresett fel bennünket, tartalmas leírásokkal és színes prospektusokkal keltették fel a végzősök figyelmét iskolájuk iránt.

Osztályfőnökük kíséretében látogattak el nyolcadikosaink a helyi középiskolákba, ahol lehetőségük volt az iskola megismerése után tanítási órák és tanműhelyek látogatására is.

Pályaválasztási nyílt napok keretében egyénileg is sok szülő és diák látogatott el a megyében lévő középiskolákba. Az iskolalátogatás után mindenki kíváncsi volt a kollégiumi életre is.

December 5-én immár hagyományos pályaválasztási szülői értekezletre hívta meg iskolánk a szülőket és diákokat. Az értekezleten a marcali középiskolák igazgatói tájékoztatták a megjelenteket középiskolájuk továbbtanulási lehetőségeiről, majd válaszoltak a feltett kérdésekre. Ezután az iskola pályaválasztási felelőse részletesen beszélt a középiskolába történő jelentkezés módjáról, a határidőkről és a jelentkezési lap kitöltésének módjáról.

A Somogy megyei pályaválasztási tájékoztató füzet is nagy segítségére volt a tanulóknak a pályaválasztásban.

Az iskolai pályaválasztási programok sikeresek voltak, hiszen a nyolcadikos diákok nagy része már döntött arról, hogy melyik középiskolába adja be jelentkezési lapját.

Készítette: Horváth Zoltánné pályaválasztási felelős


2011. december 08.

OLVASÁS HETE

Iskolánkban elkezdődtek az Olvasás hetének vetélkedői. December 9-től-től december 16-áig évfolyamonként mérik össze tudásukat az osztályok 3 fős csapatai egy olvasási vetélkedőn. Az idén Nógrádi Gábortól válogattunk és jelöltünk ki elolvasásra műveket: Segítség, Ember! (2.o.) Hogyan neveljük…? (3.o.), Galambnagymama (4.o.), Pete Pite (5.o.), Marci öröksége (6.o.), Édes Munyimunyi (7.o.), Hecseki és a kedves betörők (8.o.). Célunk szerethető s egyben színvonalas irodalom közvetítésével az olvasás megszerettetése. A vetélkedő játékosságával, a versengéssel jó hangulatú, kellemes időtöltést nyújtani a tanulóknak. Képek!

2011. december 07.

Mikulás ...

December 6-án már korán reggel megérkezett a Mikulás és krampuszai az iskolánkba. Az iskola kapujánál mézeskalácsot osztogattak az iskola diákjainak. Így nagyon jó hangulatban kezdődött a mai nap. Később a büfé zsibongójában Mikulás és krampusz szépségverseny volt.A legötletesebb jelmezesekre szavazhattak a diákok. A legszebb krampuszlányok és a legviccesebb Mikulás csoki jutalmat kapott. Ezután a Mikulás meglátogatta az osztályokat szaloncukrot osztogatott. A legszigorúbb tanárok virgácsot is kaptak a szaloncukor mellé. A Mikulásnapi programot a krampuszok és rénszarvasok tánca zárta. Ez a nap remekült sikerült, a tanárok és diákok is jól érezték magukat. További képek!

2011. december 02.

Idegen nyelvi szövegértési verseny

Ma délután tartották a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában az idegen nyelvi szövegértési versenyt. A megmérettetésen a kistérség 36 ötödik és hatodik évfolyamos kisdiákja vett részt angol illetve német nyelvből. Egy idegen nyelvi szöveget kellett elolvasás után értelmezniük és a hozzá kapcsolódó feladatokat - mindenféle segédeszköz nélkül - megoldaniuk. Elsősorban olyan feladatokat kaptak, amelyek megoldásához a nyelvtudáson kívül szükség volt arra is, hogy logikusan gondolkodjanak, a szöveg tartalma alapján ki tudják következtetni az esetleges ismeretlen szavak, kifejezések jelentését. A gyerekek nagy lelkesedéssel oldották meg a feladatlapot. Az eredmények a következők lettek: itt letölthető!

Képek a versenyről!



Iskolai hírekTanulmányi versenyekHirdetésekRendezvényekHonismereti vetélkedő Korábban


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán