Határtalanul! pályázat

Iskolánk 7. évfolyama 2019. május 20-24. között a Határtalanul program keretében Horvátországba látogatott.

Utunkat Károlyvárosban kezdtük. A Kupa folyó melletti óvárosi kastély megtekintése után a magaslatról tekintettünk le a városra. Zára városa volt a következő megállónk. Rövid sétát tettünk a
belvárosban. Megnéztük a Szent Simon templom főhajójában látható Szent Simon ezüstszarkofágot.
Majd Split városát fedeztük fel, ami a középkori magyar hatalmi törekvések egyik ütközőzónája volt. Legjelentősebb látnivalója Diocletianus császár palotája. Az egykori császári mauzóleum, a jelenlegi dóm.
A mellette lévő harangtorony építését Magyarországi Mária (V. István magyar király leánya), II. Károly nápolyi és szicíliai király felesége kezdte a XIII. században, majd Károly Róbert királyunk felesége, Erzsébet folytatta. A főkapu fölötti timpanon párkányzata IV. Béla király két leányának, a tatárok elől való menekülés idején Klissza várában elhunyt Katalin és Margit királylányoknak földi maradványait zárja magában. Felkerestük a középkori velencei városnegyedet, kikötőt, tengerparti sétányt. Ezután Klis vára felé vettük az irányt. 1241-ben ide menekült a tatárok elől családjával IV. Béla király.
Kirándulásunk harmadik napján következett Dalmácia ékköve, Raguza, amely 1358-ban a zárai békével a Magyar Királyság része lett. Szimbolikusan I. (Nagy) Lajos volt az uralkodó.
A városnézést az óvárosban kezdjük, mely az UNESCO kulturális világörökség része; fő ékessége az óváros és a várost körülvevő, kb. két kilométer hosszú várfal, amelynek tetejéről csodálatos panorámában gyönyörködhettünk. A Ferencesek kolostorában I. László királyunk karcsontját magába záró díszes ereklyetartót is megtekinthettük. Városnéző sétánk során felkerestük még
a Domonkos kolostort, Onofrio-kutat, Sponza palotát, kikötőt.
Negyedik napunk Omis felfedezésével telt. Óvárosi séta, majd a 300 méter magasan található Stari Grad erőd bevétele következett. Visszatérve a strandon pihentük ki fáradalmainkat.
Utolsó napunkon a festői Trogírban jártunk. A város legszebb ékessége a Szent Lovro-katedrális, A főoltár alatt nyugszik Omeri Vilmos (III. Béla unokája), aki az ide menekült magyar királyi család tagja, szintén itt halt meg. A sekrestyében a sok műkincs között őrzik IV. Béla koronázó palástjának csuklyáját. A Cippico-palota: babérkoszorúval övezett homlokú férfi arcképe látható, királyunkat, Mátyás királyt ábrázolja.
Élményekkel teli, felejthetetlen öt nap volt!

Határtalanul! pályázat videó összefoglaló

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 


Főoldal

Comenius 

Tovább a projekt oldalára!

 


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán