2010. július 12.

DÖMDÖDÖM drámatábor a NOSZLOPYBAN …

Az elmúlt évek hagyományait követve ebben az évben is megszerveztük a drámatábort. Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdő című könyvének történeteit dolgoztuk fel. Délelőttönként egy-egy történetet elolvastunk, felolvastunk ; dramatizáltunk és sok-sok érdekes feladatot oldottunk meg. Délutánonként elkészítettük az olvasott történet bábjait, megrajzolta mindenki a saját négyszögletű erdejét, majd a közös erdőt vászonra vittük.. Textilspary-vel pólót festettünk. A hátoldalára mindenkinek ugyanaz a felirat került, az elejét mindenki kedve szerint díszíthette. Ezért a tábor záró napján a fiúk kék, a lányok piros feliratos DÖMDÖDÖM pólóban nézték végig a Márkus színház előadását a Laci királyfit. Természetesen a színházi program előtt volt időnk megmártózni a Balaton langyos vizében is, hiszen az utolsó nap egyik programja strandolás volt. Mindezeket megörökítettük fotókkal is. A táborozók maguk készítette fotói láthatók itt.


2010. július 9.

Rajztábor a Noszlopyban …

Ma délelőtt a Noszlopy Iskolába jártam ahol rajztáborban tevékenykedtek a gyerekek. Egyiptom volt a téma, és a maguk által készített „papirusz” volt a festmények alapja, de készültek ékszerek, batikok. Megjelenésem a "rendbontással" járt együtt és rövid idő alatt fotós táborrá alakultunk. A képek között a galériában sok felvétel a gyerekek műve! Hmmm… én minek is mentem oda? Elég lett volna a gépet küldeni! :- ))) Nagyon ügyesek a gyerekek! Képek!

2010. július 6.

Igazgatói pályázat

A pályázati eljárást Előkészítő Bizottság tájékoztatja az érintetteket, hogy az intézményegység-igazgatói feladatok ellátására kiírt pályázatra a megadott határidőig egy személy, Szilágyi István tanár, az intézmény jelenlegi igazgatóhelyettese adta be a pályázatát.

A pályázati program, és annak mellékletei itt elérhető!

Tóth Róbert az Előkészítő Bizottság elnöke


2010. július 3.

Mindlab szakkör

A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában idén is működött Mindlab szakkör Csentei Gabi néni vezetésével. A gyerekek heti két órában ismerkedhettek a logikus gondolkodást fejlesztő társasjátékok széles skálájával. A program rendkívűl sikeres és népszerű. A mai napon a Noszlopy csapata is részt vett a Mindlab olimpián, melyre a Mikszáth iskolából kaptak meghívást. Az öt tagú csapat ( Németh Eliza, Szvoboda Szelina, Tóth Emma, Tombor Zsófia, Varga Valter) tagjai közül Tombor Zsófia volt a legügyesebb, aki 2. helyést ért el. Gratulálunk! Képek!

Iskolai hírekTanulmányi versenyekHirdetésekRendezvényekHonismereti vetélkedő Korábban


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán