2017. december 22.

Karácsonyi műsor

A téli szünet előtti utolsó nap délelőttje már az ünnepi készülődés jegyében telt iskolánkban.
Ekkor tartottuk karácsonyi műsorunkat is az alsó tagozatos, majd a felső tagozatos diákoknak. A karácsonyi műsor az ünnepvárás időszakát elevenítette meg. A négy gyertya története az adventi időszakot és annak jelentőségét mutatta be, a karácsonyi előadás pedig egy család életébe engedett bepillantást, akik az ünnepvárás nehézségeivel küzdöttek meg.
Az előadásban közreműködtek az iskola színjáték tanszakos növendékei, iskolánk énekkara Kiss Beáta vezetésével és Lauer Péter közreműködésével.
Az énekkarból szólót énekelt Térdig Viktória és Horváth Dorottya. Az iskola 6. évfolyamos néptáncosait Kiss Katalin és Takács Gáborné készítette fel.
Képek itt tekinthetőek meg.


2017. december 13.

Olvasás Hete

Arany János születésének 200. évfordulóján, a 2017-es emlékévben számos intézmény szervezett programokat, igyekezett méltóképpen megünnepelni nagy költőnket.
Mi az olvasás hetéhez kapcsoltuk a megemlékezést úgy, hogy a vetélkedők anyagát Arany János életéből és műveiből állítottuk össze.
A kisebbeknek az életrajz mellett a Benedek Elek által átdolgozott Toldiból jelöltünk ki olvasmányokat, a nagyobbaknak az életrajz, Arany és Petőfi episztolái valamint a Toldi, a Családi kör és A walesi bárdok c. művek alapján kellett felkészülniük a megmérettetésre.
Előzetes feladatként rajzot kellett készíteni a bajvívásra fölkészült vagy a Budára vezető utat mutató Toldi Miklósról.
Az osztályközösségek lelkesen dolgozták fel a számukra kijelölt anyagot, s jelölték ki azt a 4 főt, aki a könyvtári vetélkedőn az osztályt képviseli.
2017. dec. 11-én az 5-6-osok, 12-én a 7-8. osztályosok vetélkedőjére került sor.
Gondolkodtató, kreativitást igénylő, de a testi erőt is mérő, játékos feladatok váltották egymást a jó hangulatú délutánokon.
Mini kiállítás színesítette a programot, mely a könyvtári állományunk Arany műveit és az Aranyról szóló könyveit mutatta be, illetve a Toldi Miklósról készített rajzokat.

Képek itt tekinthetőek meg.
Az osztályok helyezési sorrendje:

1. HELYEZETTEK
2. HELYEZETTEK
3. HELYEZETTEK

5.c

Farkas Boglárka
Gulyás Vivien
Lengyel Petra
Tomisa Sára  

(57 pont)

5.a

Derdák Nikoletta
Gyurka Barbara
Lángi Nóra
Oláh Nóra                

(47 pont)

5.b

Bedő Korina
Spilák Vivien
Staub Rebeka
Vajai Romina           

(35 pont)

6.c

Dózsa Kincső
Erdődi Réka
Horváth Lilla
Gerencsér Laura      

 (58 pont)

6.a

Baranyai Áron
Pandur Jázmin
Péter Lolita
Pintér Boglárka        

(42 pont)

6.b

Borsodi-Bozsó Dorottya
Garas Szimonetta
Hervai Mirella
Orsós Sándor            

(41 pont)

7.c

Borosán Dorottya
Kocsis Dominik
Mali Gergő
Térdig Viktória      

 (73 pont)

7.a

Dongó Laura
Fábos Réka
Gájer Klaudia
Kósi Réka                

(70 pont)

7.b

Berecz Boglárka
Bódis Zsanna Mira
Matuzán Bettina
Palkó Kincső             

(63 pont)

8.b

Nikula Bettina
Sárvári Panna
Tóth Hanna Kata
Török Fanni   

 (60 pont)

8.a

Besenczki Titanilla
Kovács Alexandra
Matyi Karina
Takács Gábor Bence 

 (54 pont)

8.c

Győri Martin
Suba Rebeka
Szabó Szofi
Vass Dorina              

(49 pont)

 


2017. december 11.

Adventi vásár a Noszlopyban

Már 3. alkalommal tartottak adventi vásárt a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. A szülők saját készítésű ajándéktárgyakkal támogatták az iskolát, melyeket az alsós tanító nénik értékesítettek. A nagysikerű vásár bevételét a gyerekek szabadidős tevékenységeinek megvalósítására fordítják.
Képek itt tekinthetőek meg.


2017. december 8.

Tűzoltó bemutató a Noszlopyban

Bővebben


2017. december 6.

Mikulás a Noszlopyban

Bővebben


2017. november 13.

Imre napi vásár a Noszlopyban

1772-től Marcaliban öt vásárt tartottak. Ezek közül a leglátogatottabb a november 5-i Imre-napi vásár volt. Iskolánk arculatából adódóan kiemelt figyelmet fordítunk a nemzeti hagyományok és lakóhelyünk múltjának megismerésére.
Az idén hetedik alkalommal került sor az Imre-napi vásár megtartására. Az osztályok hetek óta lázasan készítették a vásári portékákat, amelyeknek alapanyaga őszi termés és színes papír volt. A vásárlók nem pénzzel fizettek, hanem különböző termésekkel.
Ezen a napon felelevenítették a Márton-napi népszokásokat is. A jó hangulatú rendezvényen a színjáték tanszak tanulói előadták A rátóti csikótojás című népmesét. A programokat táncházzal zárták.
Képek itt tekinthetőek meg.

 


2017. november 10.

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Körzeti Forduló

2017. november 10-én kerül megrendezésre a már hagyománnyá vált, Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Körzeti Írásbeli Fordulója, a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Három 3. osztályos,
Három 5. osztályos,
Egy 6. osztályos,
Kettő 7. osztályos és
Egy 8. osztályos csapat vett részt a versenyen.
A verseny jó hangulatban zajlott.
Képek itt tekinthetőek meg.

 


2017. október 27.

Halloween a Noszlopyban

A mai nap a Halloween jegyében telt a Noszlopy iskolában. Délelőtt töklámpás faragó verseny volt, melyre 66 alkotás érkezett. A diákok szavazhattak az általuk legjobbnak tartott töklámpásra, emellett zsűri is értékelte az alkotásokat, a legötletesebb, legkreatívabb töklámpások alkotói ajándékot kaptak.
A legtöbb közönségszavazatot a tanulóktól Bódis Zsanna Mira 7. b osztályos tanuló kapta, a zsűri a következő tanulókat és töklámpásaikat díjazta még:

  1. Zsirai Nóra 2. b
  2. Fehér Barbara 4.c
  3. Lengyel Petra 5.c
  4. László Kíra Kármen 1.b
  5. Kiss Kincső Vivien  4.a

Délután egyéni és csoportos jelmezes felvonulás volt a tornateremben, ahol a diákok boszorkánynak, múmiának, ördögnek, zombinak öltöztek be. Ezt követően az alsó tagozatosok „Boszorkányos” sorversenyen mutathatták be, hogyan tudnak a seprűvel bánni….
A Halloween nap programját disco zárta.
Képek itt tekinthetőek meg.

 


2017. október 25.

Bolyai eredmények

2017. október 24-én rendezték meg Balatonföldváron a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei döntőjének díjkiosztóval egybekötött eredményhirdetését. Somogy megyében 168 csapat vett részt a versenyen, harmadik osztálytól nyolcadik osztályig. A díjkiosztóra a Noszlopy Gáspár Általános Iskolából 2 csapatot hívtak meg.

5. helyezést ért el
Cser Bence 3.a osztály
Csikvári Balázs 3.a osztály
Nagy Eszter 3.a osztály
Nemes Viktor 3.a osztály 
Felkészítő: Markhard Zsoltné

6. helyezést ért el
Markhard Luca Sára 3.c osztály
Nyári Glória Fanni 3.c osztály
Oláh Réka 3.c osztály
Tóth Csanád Örs 3.c osztály
Felkészítő: Nagyné Réti Ildikó

 


2017. október 24.

Rajzverseny Nemesviden

2017. október 20-án pénteken Nemesviden jártunk a Hóy Tibor emlék rajzversenyen. 8 iskola mintegy 55 tanulója vett részt ezen a versenyen. Minden évfolyam egy verset kapott feldolgozásra, amelyről az illusztrációt készítették. Tanulóink szép eredményeket értek el. Minden évfolyamon értek el helyezést. A verseny végeztével tanulóinkat megvendégelték, majd sor került az eredményhirdetésre, melyet már izgatottan várt mindenki. A díjazott tanulók:

Tanuló neve

Osztálya

Eredmény

Felkészítő pedagógus

Jánszki Lara

1.

3.

Guzsvineczné Darázs Andrea

Zsirai Nóra

2.

1.

Kissné Takács Ildikó

Horváth Gréta

2.

2.

Nyakas Dóra

Lantos Blanka

2.

3.

Balázsiné Miseta Rózsa

Vipler Kornélia

3.

1.

Babainé Mikó Beáta

Bohár Zsófia

4.

1.

Babainé Mikó Beáta

Képek itt tekinthetőek meg.


2017. október 20.

Megemlékezés a Noszlopy iskolában

A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola ma délelőtt tartotta az október 23-i megemlékezését. Ünnepi műsorunkban törekedtünk arra, hogy mind a nagyobbak, mind a kisebbek számára érthetővé tegyük az 1956-os eseményeket.
A műsorban közreműködött iskolánk énekkara, valamint a 7. és 8. évfolyamos néptáncos növendékek. A műsort összeállította Horváth Gabriella és Weinhardt-Kozma Zsófia, közreműködött Kiss Beáta, Lauer Péter, Kiss Katalin és Takács Gáborné.
A képeket itt tekinthetik meg.

 


2017. október 10.

Takarítási Világnap

Szeptember 3. szombatja A Takarítási Világnap. Az alapötlet Ian Kiernan, ausztrál vitorlásversenyzőtől származik, aki felháborodva a tengeren úszó rengeteg szemét látványán, megszervezte Sidney kikötőjének kitakarítását. Magyarországon a Magyar Cserkész Szövetség erdőtakarítási és szemétgyűjtési akciókat szervez. Iskolánk is csatlakozott eme nemes feladathoz. Az alsós gyerekek október 10-én délután, közös program keretében tették szebbé, rendezettebbé az iskolaudvart és annak környékét. Erre a napra minden osztály beültette saját „virágládáját” is, amelyeknek ezen túl a gyerekek viselik gondját.
A képeket itt tekinthetik meg.


2017. október 7.

16 középiskola mutatkozott be a Noszlopyban

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola hagyományaihoz híven ebben a tanévben is szervezte és lebonyolította a Pályaválasztási Börzét 2017. október 7-én.
A rendezvényről 11 általános iskola 7-8. osztályosai kapták meg az előzetes tájékoztatót.
A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a Somogy és Zala megye 16 középiskolája iránt, amelyek iskolánk meghívását elfogadták.
A marcali ZIEHL-ABEGG és a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai segítették az érdeklődő tanulókat a pályaválasztásban.
A gyerekek és a szülök fél óránként választhattak a különböző iskolák színes bemutatkozó programjai közül.
Tartalmas, hasznosan eltöltött délelőtt résztvevői lehettünk.

A Börzén készült képeket itt tekinthetik meg.


2017. október 2.

Mesetúra a Noszlopyban

A noszlopys alsós diákok stúdiós műsor és mesetúra keretében megemlékeztek Benedek Elek nagy meseíró születésnapjáról, amely egyben a magyar népmese napja is. Az osztályok naponta meséket olvastak, amelyekről illusztrációt is készítettek a faliújságokra.
Péntek délután Meseország lakói várták a gyerekeket. A hosszú út során próbákat kellett teljesíteniük, mint a mesehősöknek. Hősies helytállásukért aranyhal került a mesetarisznyájukba, kiskosarukba.
A jó hangulatú délutánt közös játék zárta.
A mesetúrán készült képeket itt tekinthetik meg.


2017. szeptember 30.

Noszlopy Napok - Záró nap

Bővebben


2017. szeptember 29.

Noszlopy Napok - 3 nap

Bővebben


2017. szeptember 28.

Noszlopy Napok - 2 nap

Bővebben


2017. szeptember 27.

Noszlopy Napok - 1 nap

Bővebben


2017. szeptember 22.

Erzsébet- tábor Fonyódliget: „Igazolt hiányzás” a Noszlopy iskola 6. évfolyamának

2017. szeptember 13. és 15-e között Fonyódligeten táboroztunk. A programon szinte a teljes 6. évfolyam (73 fő) részt vett. Már a menetrend szerinti busszal való utazás is élményt jelentett jó néhány kis diáknak, a lelkesedést pedig csak fokozta a várható programok nyújtotta kikapcsolódás lehetősége.
Az első délután a szállás elfoglalásával, a tábor feltérképezésével telt. Persze már ekkor is próbálgattuk a tábor nyújtotta lehetőségeket. Kerékpáros akadálypályán ügyeskedtünk, trambulinon ugráltunk, birtokba vettük a focipályát. Vacsora után egyszerűen csak gyönyörködtünk a part nyújtotta szépségben. A diszkó és a nagy izgalmak után, ahogy a táborokban lenni szokott, nehezen ment az éjszakai pihenés, így korán eljött a második nap reggele. Ezen a délelőttön kincsre vadásztunk (melyben ügyességünket, gyorsaságunkat az elnyert jutalmak bizonyítják), a kézműves ponton kavicsot festettünk, karkötőt gyártottunk. A délután izgalmas kalandparkozással kezdődött, és óriási széllel végződött. Az időjárás megpróbálta keresztülhúzni a számításunkat, így sajnos sem a sárkányhajó, sem a sétahajó nem indulhatott számunkra. Mindez azonban nem volt kárba veszett lehetőség, hiszen a méteres hullámokkal játszó Balaton szépsége hihetetlen élményt nyújtott, melyet a balatonboglári kikötőben élhettünk át. Utolsó napunkat már a tábort kis vonattal elhagyva Fonyód kilátóinál töltöttük. S bár ez a túránk hűvös időben, szemerkélő esőben telt, mégis vidámra sikeredett, hiszen „hősök” voltunk, „bevettük a hegyet”! A képeknél már csak a gyerekek véleménye fejezi ki jobban, milyen volt ez a pár nap:
„A programok nagyon mókásak és örömteliek voltak.” „Jó volt együtt lenni a barátaimmal.” „Ha van rá lehetőség, jövőre is szeretnék menni.” „Tetszett a tábor felszereltsége, a büfé, a trambulin a csocsó.” „A legjobb, a legkedvesebb élményeim.” „Láttuk a túlpartot, és az nagyon szép volt.” „Bármikor megismételném!”
A táborban készült képek itt tekinthetőek meg.


2017. szeptember 19.

Noszlopy Napok 2017

Linkekre kattintva kaphat tájékoztatást az érdeklődő a Noszlopy Napokról:
Plakát
Forgatókönyv
Programok
2017. szeptember 2.
„…számok, betűk és dallamok...
Szervusz! Iskola! Itt vagyok!”

Hangzott a bátorító verssor 2017. szeptember 1-jén 8.00 órakor iskolánk tanévnyitó ünnepségén. Ebben a tanévben 510 tanuló kezdte meg tanulmányait intézményünkben.
54 első osztályos kisgyermek tette meg első lépéseit a negyedikesek övezte sorfalban az iskolánkba vezető úton.
A művészeti iskola színjáték tanszakos diákjainak vidám, tanévköszöntő műsorában Fehér Barbara 4.c, Liszkai Rozi 4. c , Molnár Lilien 4.c, Kiss Regina 5.a, Staub Rebeka 5.b,  Bihari Barna 5.c,  Farkas Boglárka Sára 5.c és  Kontra Péter 5.c osztályos tanulók szerepeltek. Felkészítő: Weinhardt-Kozma Zsófia tanárnő. 
A Tündérliget Óvodából érkezett első osztályosok, Cseh Erik, Joó Tamás, László Kíra Kármen és Térdig  Domink László vidám versekkel biztatták, bátorították társaikat.
Az énekkar dala a találkozás öröméről, a vidámságról és barátságról szólt. Az énekkart vezette Kiss Beáta tanár, gitáron közreműködött Lauer Péter tanár. 
Szilágyi István főigazgató köszöntötte a megjelenteket, bemutatta az új kollégákat, az elsős és ötödikes osztályfőnököket, tanítókat. Beszélt a tanév változásairól, teendőiről és megnyitotta a 2017/18. tanévet.
Elsőseink a szépen feldíszített kapun kezdték meg első útjukat iskolánkban, a negyedikesek ajándékkal kedveskedtek nekik.
Szólt az Iskoladal: „ott, ahol nyitva áll az ajtó, dobban a szíved, érzed itt jó, ismét büszkén mondhatod, ez a második otthonod.”

Becsengettek. Az új és régi diákoknak megkezdődött a tanév. 

Az évnyitón készült képeket  itt tekinthetik meg.


Határtalanul! pályázat
Bizonyítvány másodlat igénylésével kapcsolatos tudnivalók

Comenius 

Tovább a projekt oldalára!


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán