2015. szeptember 20.

Szorgos kezek gyűjtötték a szemetet pénteken a Noszlopy iskolában

Szorgos kezek gyűjtötték a szemetet pénteken a Noszlopy iskolában a közeledő takarítási Világnap alkalmából. Minden évben így, most is sok önkéntes noszlopys diák jelentkezett erre a feladatra.
„ Szeretnénk, ha iskolánk udvara mindig ilyen tiszta lenne! „
– mondták a diákok.
A tisztasági nap munkálatait az iskolai diákönkormányzat szervezte.
Képek itt érhetőek el.


2012. december 21.

Karácsonyi vásár ...

Megnyílt a karácsonyi vásár iskolánkban, amelyhez idén a peták vásár is kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy az ügyes kezű karácsonyi ajándéktárgyak készítői az eladott termékeik árát nem forintban, hanem petákban kapják meg. Most is a horgolt angyalkák voltak a legkelendőbbek. Sokan választották a gyertyatartókat, az asztali díszeket és az ízléses karácsonyi üdvözlőkártyákat is.

Képek!


2012. szeptember 15.

Hétfőn tartotta első gyűlését az iskolai Diákönkormányzat.

Horváth Zoltánné diákönkormányzatot segítő pedagógus kiosztotta a tanév diákönkormányzati munkatervét. Az osztályok képviselői megbeszélték a tanév feladatait. A hagyományos programok mellett újdonság is szerepel. "A virágos Marcaliért" pályázat keretében a szorgalmas diákok Marcali várost és természetesen iskolájukat is virágokkal szépítik a tanév során.

Patkó Imre igazgatóhelyettes az iskolai pénzről a petákról beszélt az osztályképviselőknek. Elmondta, hogy petákot továbbra is a közösségben végzett munkáért lehet kapni, amit az iskolabüfében, papírboltban, könyvesboltban, sportboltban, strandon lehet felhasználni.

Szijártóné Wirth Brigitta tanárnő ismertette, hogy folytatódik az iskolai szelektív hulladékgyűjtési program az úgynevezett "Zöld pötty". Legtöbb kupakot, PET-palackot és elemet gyűjtő osztály pénzjutalomban részesül, melyet közösségi programokra lehet felhasználni.

Az idei tanév is sok érdekes programot nyújt a diákoknak, ha mindezt megvalósítják tartalmas és színes tanév vár rájuk. Képek!


2012. május 22.

Sikeres évet zárt a noszlopys diákönkormányzat

2012.május 14-én tartotta az iskolai diákönkormányzat utolsó gyűlését. A gyűlésen Virág Sára diákpolgármester beszámolt tanév diákönkormányzati munkájáról. Elmondta, hogy ebben a tanévben is tartalmas programok közül választhattak a diákok. Legsikeresebb rendezvények most is a Noszlopy-napok, Halloween parti, töklámpás faragó verseny,a mikulás, a karácsonyi vásár, a farsang,a Diáknap, a tavaszi nárcisz vásár és az őszi- és tavaszi papírgyűjtés voltak.

Szaka Vivien DSE felelős diák ismertette a DSE díjakkal kapcsolatos tudnivalókat. Beszámolt arról, hogy az osztályok által befizetett tagdíjakat sportesemények rendezésére,túrák szervezésére, sportszerek vásárlására fordították.

Patkó Imre peták felelős tanár szerint a diákok az iskolai munkavégzésért kapott iskolapénzt örömmel fogadták, melyet a városban számos petákbeváltó helyen beválthattak.

Szijártóné Wirth Brigitta "Zöld pötty" felelős tanárnője értékelte a szelektív hulladékgyűjtési programot, melyben 15 osztály vett részt. A gyűjtőmunkáért kapott pénz mellett a tudatos környezeti nevelés is fontos célkitűzés volt. A peták- és a"Zöld pötty" program a jövő tanévben is folytatódik.

Horváth Zoltánné diákönkormányzatot segítő pedagógus megköszönte a diákönkormányzati tagok lelkes és sikeres munkáját és a nyári szünetre mindenkinek jó pihenést kívánt. További képek!


2012. április 12.

Tavasz köszöntő nárcisz vásár a Noszlopyban

Szabó Laura 8.d osztályos tanuló interjúja Patkó Imre tanár úrral

- Hogyan született ez az egyéni ötlet ?
- Minden évben az elvirágzott nárciszok virágát le kell szedni, hogy a hagyma erősödjék. A kertemben rengeteg virág volt, elvirágzott és tönkrement. Így merült fel az ötlet, hogy mi lenne, ha értékesítenénk a virágokat még elvirágzás előtt.
- Sikeres volt –e az akció és hogyan valósították meg?
- Sikeres volt, délelőtt a diákok vásárolhatták és az iskola dolgozói, délután 4 órától pedig a szülőknek is biztosítottuk a lehetőséget.
- Egyedül szervezte a nárciszcsokrok árusítását, vagy voltak segítői is?
- A gyerekek sokat segítettek: az 5.d-s fiúk, és az árusításban a 8.c-s lányok Az alsós osztályok pedig a dekorációk elkészítésében nyújtottak segítséget..
- Mire fordítják a befolyt összeget?
- A virágcsokrokért kapott pénzt az iskolai diákönkormányzat peták kifizetésére használja fel.
- Tervezi-e jövőre is a hangulatos tavaszi virágok árusítását?
- Ezt meglátjuk jövőre.
- Köszönöm a riportot Imre bácsi.

2012.március 03.

Peták

Ez a neve a Noszlopyban működő iskolajegynek. Megszerezni úgy tudod, ha az iskolai élettel kapcsolatban hasznos dolgot teszel. Elköltése a szabadidőd értelmes eltöltését szolgálhatja. Vásárolhatsz vele a büfében, a Kirakatban, a papírboltban, a játékboltban, a Zsigaszerónál vagy a strandon, de ha akarod, akkor kamatra le is kötheted.

A legjelentősebb petákkiosztó a DÖK. A gyűlésekért az osztályok eddig 4500 petákot kaptak. A diákönkormányzat a programjaiban segítőknek március elejéig 8710 petákot adott. Hordhattad a papírt az őszi gyűjtésben, takaríthattad az iskolát szeptemberben, a farsangra tombolát készíthettél és árusíthattál. Értékesíthetted a suli lottót vagy eladó lehettél a karácsonyi vásárban. Így szerezhettél iskolajegyet. A DÖK saját rendezvényei díjazását is petákban végezte. A farsang és a Halloween legötletesebb jelmezeiért 6800 petákot kaptak a készítők. A Zöld Pötty Programban is kereshetsz petákot. A délutáni segítőnek erre a célra 900 peták van elkülönítve. Egyéni munkadarabok előállításával is szerezhetsz iskolajegyet. Ebben az évben a farsangi zsákbamacskába lehetett készíteni csomózott karkötőket. Ezek fedezetét egyéni felajánlás biztosította.

Szeretnénk a jövőben a lehetőségeket bővíteni: több egyéni felajánlót, az iskolai versenyek szervezőit bevonni ebbe a gazdálkodós játékba.

Patkó Imre tanár Peták felelős


2012. február 24.

A suli-rádió

Két évvel ezelőtt kerültünk be a suli-rádióba. Idővel még 3 új taggal bővültünk. Jelenleg 2 állandó programunk fut: a zenei kívánságlista, valamint minden hétfőn a heti névnapokról szóló összeállítás a nevek eredetével és jelentésével együtt. Ünnepek közeledtével a jeles napokhoz kapcsolódóan totót készítünk, aminek hibátlan megfejtéséért nyeremény jár. Ilyen pl. a Mikulás, karácsony, Valentin-nap, stb.

A rádiózásról mondták:

"Eleinte nagyon izgultam, lámpalázas voltam."
"Nagyon érdekel a rádiózás, a média, később is ezzel szeretnék foglalkozni az életemben."
"Szívesen vállalok feladatokat, jó együtt dolgozni a többiekkel."

A suli-rádió tagjai:

Pántics Luca 7.c Bánfarkas Laura 7.c Zsobrák Viktor 7-a
Pető Alexandra 8.c Márkus Vivien 8.c

Segítő pedagógus: Csasznyi Diana


2011. december

Karácsonyi vásár ...

Mint már sokszor, most is megrendezték iskolánkban a karácsonyi vásárt. Abban a meglepetésben volt részem, hogy idén én árusíthattam a vásári tárgyakat. Amikor közölte osztályfőnököm a hírt, rögtön arra gondoltam, vajon mindent el tudunk-e adni. Ügyesek voltunk, így szinte mindent sikerült eladnunk. Munkánkért petákot és osztályfőnöki dicséretet kaptunk, a petákot sikerült még aznap elköltenünk.

Papp Franciska 8/b

További képek!

A karácsonyi vásárra azért jelentkeztem, mert tavaly is nagyon jó volt. Nagyon sok kreatív kis ajándékot készítettek a gyerekek szüleik segítségével. Voltak kis mécsesek, fenyőfák, csillagok, asztali díszek, karácsonyfadíszek, képeslapok és karkötők. Szerintem barátnőm, Franci és és én is nagy örömmel árusítottuk karácsony hangulatát idéző vásári tárgyakat.

Savanyó Regina 8/b


Segítettek a nyolcadikos fiúk

Az őszi papírgyűjtés ismét meghozta gyümölcsét. Már hagyományos iskolánkban ez a program, mely megmozgatja a tanulókat és a szülőket egyaránt. A nyolcadik évfolyamos fiúk sokan jelentkeztek, hogy a rakodásban segítsenek. Riportunkban közülük faggatjuk Gáspár Attilát, Gáspár Balázst, Fehér Zsombort és Tóth Árpádot.

Miért jelentkeztetek segítőnek?

- Szívesen segítünk bármikor, úgyhogy mikor meghallottuk a felhívást, azonnal szóltunk Marika néninek, hogy számíthat ránk.

Ti magatok is gyűjtöttetek papírt?

- Természetesen.

Szerintetek miért fontos a papírgyűjtés?

- Ezt a Noszlopyban minden gyerek tudja. Szerintünk a szelektív hulladékgyűjtés nagyon fontos a környezetvédelem szempontjából. A papírgyűjtéssel sok fát óvhatunk meg, mivel a régi papírt újrahasznosítják.

Mennyi időt szántatok a gyűjtésre?

- Pár délutánunk ráment.

Kik voltak a segítőitek?

- Barátok, osztálytársak.

Milyen módszerrel gyűjtöttétek a papírt?

- Házról házra jártunk, és megkérdeztük, van-e felesleges régi újságjuk. A noszlopys gyerekek szülei, a nagyszülők már számítanak rá, és egész évben félrerakják a papírt.

Most, hogy egész nap részt vettetek a rakodásban, ti is belekóstolhattatok a fizikai munkába. Milyen tapasztalatokat szereztetek?

- Nagyon nehéz lehet nap mint nap ilyen munkát végezni. Szívesen csináltuk, máskor is elvállalnánk, de hosszú távon mégiscsak könnyebbnek tűnik a tanulás.

Szerintetek melyik osztály lesz a győztes?

- Tulajdonképpen mindenki nyertesnek mondható, aki ebben az akcióban részt vett. az alsósok mindig nagyon lelkesek, és a felsőben is egyre aktívabban gyűjtik a papírt.

Köszönjük a riportot. A tavaszi papírgyűjtéskor találkozunk!

(Ivók Réka, Teglovics Júlia, Takács Eszter média szakkörösök)


2012. január 11.

DIÁKÖNKORMÁNYZATI MUNKATERV


2011. május 15.

Az iskolai diákönkormányzat ülése ...

Az utolsó gyűlését tartotta ebben a tanévben május 9-én, az iskolai diákönkormányzat. Először a " Kihívás napja" pályázatokat beszélték meg. Majd Bakos Anna nyolcadikos diákunk tartott élménybeszámolót a közelmúltban lezajlott zánkai Országos Diákparlamentről. Anna –az ősszel Marcaliban megrendezett fórumon - részletesen beszámolt a Noszlopy iskola diákönkományzati munkájáról és így akkor őt választották meg az országos diákküldöttgyűlés kistérségi küldöttjének.

Ezután Horváth Zoltánné, diákönkormányzatot segítő pedagógus készített összegzést a tanév diákönkormányzati munkájáról. Legsikeresebb rendezvényeink voltak: a Marcali Vásárban a diákok által készített tárgyak árusítása, töklámpás faragó verseny, Halloween parti, a Mikulás látogatása iskolánkban és az őt kísérő krampuszok tánca, a remek farsang, és nagy sikerű fordított nap.

A diákönkormányzat nagyon eredményesen szervezte meg az őszi és tavaszi papírgyűjtést, melyben nemcsak iskolánk diákjai , de a szülők is sokat segítettek. A szorgalmas noszlopysok mintegy 40 tonna papírt gyűjtöttek. A papír árát kirándulásokra, erdei iskolára, sporteszközök vásárlására fordítják az osztályok. Minden tanévben kiemelt rendezvény még a novemberi diák-küldöttgyűlés.

A fórumon az osztályok küldöttei az iskolai oktatással és szabadidős programokkal kapcsolatban tettek fel kérdéseket melyekre Szilágyi István igazgató úr válaszolt. Mind a diákönkormányzatot segítő pedagógus, mind a gyerekek az idei tanév diákönkormányzati munkáját színesnek, tartalmasnak és sikeresnek értékelte.

További képek!

2010. december 17.

Karácsonyi vásár

A diákönkormányzat szervezésében karácsonyi vásárt tartottunk a héten az iskolában. A gyerekek saját készítésű tárgyaikat árusították. Rekordmennyiségű ajándék talált gazdára. Legnépszerűbbek voltak a horgolt csipkeangyalkák és harangok, valamint a természetes anyagokból készült karácsonyi asztali és egyéb díszek. A gyerekek a megvásárolt tágyakkal családjukat köszöntik majd karácsonykor.

További képek!


2010. november 15.

Diák-küldöttgyűlés ...

November 15-én, hétfőn tartottuk iskolánkban a diák-küldöttgyűlést. A negyedikes és a felsős osztályok 4-4 főt küldhettek a rendezvényre. A Diákönkormányzat beszámolója után Szilágyi István igazgató úr beszélt a diákjogok érvényesüléséről, majd kérdésekre válaszolt. A gyerekeket leginkább a következő témák érdekelték: Mikor újítják fel a sportlétesítményeket? Szeretnék, ha minden tanterem korszerű iskolabútorokkal lenne berendezve, több interaktív tábla állna rendelkezésre és lenne-e lehetőség arra, hogy a diákétkeztetést az allergiás (cukorbeteg, lisztérzékeny) tanulók is igénybe tudják venni. A tanulók nagyon aktívak voltak a küldöttgyűlésen, kéréseiket, javaslataikat figyelembe vesszük az iskolai házirend módosításakor, illetve továbbítjuk az illetékeseknek. További képek!

2010. június 8.

A jutalomkirándulásról ...

"Nagyon örültem ,mikor Gabi néni engem választott ki a jutalomkirándulás egyik résztvevőjének. Első úti célunk Tihany volt, ahol megnéztük a Bencés Apátságot és I. András sírját. Ezután kisvonattal tettünk egy körutat a tihanyi félszigeten. Hegyestű vulkánja és megmászása volt a következő úti célunk. Utolsó állomásunk a tapolcai tavasbarlang volt. A barlangi csónakázás nagy élmény volt mindenkinek. Végül a Malom tó partján séta és fagylaltozás zárta a kirándulásunkat." Pántics Luca 5.c

2010. május 12.

Diákönkormányzati hírek ...

Május 12-én tartotta az iskolai diákönkormányzat utolsó gyűlését, melyen az éves munkát értékelték. Horváth Zoltánné DÖK-segítő pedagógus elmondta, hogy a tanévre tervezett feladatokat megvalósították. Ezután Lázár Jánosné, az iskola gyermekvédelmi felelőse " Csak diákcsíny?"- címmel előadást tartott. Az előadás során szó esett a gyermeki jogokról, gyermeki bűncselekményekről és ezek következményeiről. Az előadás után fórum következett , ahol az osztályok képviselői hozzászóltak a témához.

2010. április 14.

Diáknapi tudósítások ...

„Április elsején, diáknapon vagyis a fordított napon, mi diákok vettük át a hatalmat iskolánkban. Először megkaptuk az iskola kulcsát, ezután a „tanár-diákok” fogadalomtétele következett. A „diák-tanárok” 2 tanórát tartottak. Ezt követően érdekes programok színesítették a fordított napot. Remélem, hogy vezetői munkámmal mindenki elégedett volt. Az iskola diákigazgatójaként nagyon jól éreztem magam, felejthetetlen lesz számomra ez a nap.”

Cserepes Orsolya 8.c diákigazgató

„Nagyon jól éreztük magunkat a diáknapon. Bea néni és Ildi néni segítettek bennünket a Ki mit tud ?, tánc-és énekverseny zsűrizésében. A fellépők produkciói nagyon ötletesek voltak, nagyon sok jó zenét játszottunk le a résztvevőknek. Bár nem voltunk diáktanárok, úgy gondoljuk mi kaptuk a legjobb feladatot.”

Kajdács Kornélia és Mayer Petra 8.c

„ Nagy izgalommal vártuk a fordított napot, hiszen idén már felsősként lehettünk részesei ennek az eseménynek. Sokat nevettünk azon, ahogy tanáraink rosszalkodtak, mindenféle tréfát eszeltek ki. Diáktársaimmal és osztályfőnökömmel 10 állomásból álló akadályversenyen vettünk részt, ahol az egészséges életmóddal kapcsolatos feladatokat kellett megoldanunk. A próbatételek után tanár-diák foci-és kézimeccsek voltak. A pályát lelkes szurkolók állták körül, de aki akart házasságot és örök barátságot is köthetett. A meccsek után, ahol tanáraink nem vallottak szégyent, izgalmas vetélkedő kezdődött, a versenyzők mókás feladatokat oldottak meg általános derültség közepette. A helyi tévének is adtunk riportot a diáknapi programokkal kapcsolatban. Óriáscsúszda, légvár, tojásfestés, gyöngyfűzés is szerepelt a diáknapi programban. Az aszfaltrajz verseny és a homokvár építő verseny legjobbjai is jutalomban részesültek. A programok sora fél 1-kor zárult, és azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy vidám élményekkel tértünk haza.”

Pántics Luca és Bánfarkas Laura 5.c


2010. március 25.

Diákparlament

„A Polgármesteri Hivatalban rendezett Diákparlament értekezletére két társammal készültem. Fontosnak tartottuk, hogy meséljünk iskolánk diákönkormányzatának munkájáról és a programokról, amiket szerveztünk, vagy amikben részt vettünk. Meghallgattuk a Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Mikszáth iskola és a böhönyei iskola beszámolóját. Egy jó hangulatú társalgás alakult ki, több probléma felmerült. Például egyet érettünk abban, hogy hiányoljuk a pályázati lehetőségeket. Reméljük, hogy eredményes volt az értekezlet.” 2010. március 16. Cserepes Orsolya 8.c
2010. március 25.

Diákigazgató választás

Diákigazgató választás „Már egy héttel az esemény előtt elkezdtük tervezgetni műsorunkat, programjainkat. Az osztályom ilyenkor igazán összetartó, tele voltunk ötletekkel. A választási műsorunkat megbeszéltük, de nem próbáltunk, úgyhogy én nagyon izgultam. Ennek ellenére minden nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat és úgy tűnt a többieknek is tetszett rövidke előadásunk. A második szünetben izgatottan vártuk az eredményhirdetést és az egész osztály ujjongott a hír hallatán, hogy mi győztünk. Reméljük, hogy egy jó hangulatú fordított napot rendezünk iskolánknak.” 2010. március 16. Cserepes Orsolya 8.c


2010. március 25.

Országos Diákparlament Marcali Kistérségi Fórum

„Kedden, március 16-án rendezték meg a Marcali Polgármesteri Hivatal nagytermében az Országos Diákparlament Marcali Kistérségi Fórumát. Mi, akik iskolánkat képviseltük már izgatottan vártuk a gyűlést. A már előre megadott szempontok alapján közösen összeállítottunk egy anyagot diákönkormányzatunk tevékenységéről, melyekhez fényképeket is mellékeltünk. Minden önkormányzat bemutatkozott. A fórum kiemelt témája volt még az iskolarádió és a diákjogok érvényesülése intézményünkben. Ezt követte a szavazás. Iskolánkból engem, Bakos Annát 7. osztályos diákönkormányzati tagot választottak be diákküldöttnek az Országos Diákparlamentbe. Már izgatottan várom az Őszi Diákparlamentet.”2010.március 16. Bakos Anna 7.c


 

DiákönkormányzatDÖK - SZMSZOsztályhonlapokOsztályképek FirkaKorábbi hírek

 


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán