<
2022. június 19

Ballagás a Noszlopy iskolában

"A jövőnk már Ti vagytok! Hiszen a sikeretek lesz a mi munkánk igazi gyümölcse. A boldogságotok lesz a mi elégedettségünk forrása és az eredményeitekből merítünk majd erőt nap nap után. Látjátok, így adakozik egymásnak a jelen és a jövő, a szülő és a gyermek, a tanító és a tanítvány."

Viszont látásra 8. évfolyam

Képek itt érhetőek el.


2022. június 13.

Diáknap

A mai napon került megrendezésre a Noszlopy Iskola diáknapja. Az iskola diákönkormányzatának nagyszabású programja az idén is igyekezett mindenkit alaposan megmozgatni, legyen szó akár sportról, akár szellemi vetélkedőkről.
Az érdeklődés rendkívül nagy volt, a tanulók hétféle programon vehettek részt, volt, aki négy versenyszámban is indult.
Míg a sportpályákon kézilabda, kosárlabda és futball mérkőzések zajlottak, addig az iskola egyes tantermeiben az agytekervények is csatát vívtak a jobb idő eléréséért. A szabadulószobákban 15 perc állt rendelkezésre a feladatok megoldására, míg a Stréberek egymással "csaptak össze" a minél magasabb pontszámok eléréséért. Az udvar fás-parkos szegletében is csaták dúltak, itt számháborúban csaptak össze a harcosabb lelkületű diákok.
A rendkívül tartalmas napon a jutalmak sem maradhattak el: a legügyesebbek a nyári melegben jégkrémmel hűsíthették magukat.
Köszönjük a Siófoki Tankerületi Központ támogatását, illetve a Diákönkormányzat tagjainak egész éves munkáját!

2022. június 9.

Noszlopys sikerek az Országos Tudásbajnokságon

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola immár 10 éve vesz részt a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia által szervezett Tudásbajnokságon. A 6 fordulóból álló levelezős verseny több tantárgyból kínál a tanulók számára versenyzési lehetőséget. Minden évben egyre több diákunk választja ezt a kihívásokkal, érdekes feladatokkal tarkított versenyt. 25 diákból 5 tanulónk jutott be az országos fordulóba. Olyanok is voltak, akik 2 különböző tantárgyból megyei elsőként vehettek rész az utolsó nagy megmérettetésen.
Idén különösen szép eredmények születtek.

Moldvai Borbála  1.c    Olvasás, szövegértés 1. helyezett
(Felkészítő : Nikula András Csabáné)
Bozsek Bendegúz 4.a    Magyar nyelv 1. helyezett
(Felkészítő : Kiss Csabáné)
Szaka Hunor         6.b    Természetismeret 19. helyezett  
(Felkészítő : Szijártóné Wirth Brigitta)
Moldvai Marcell    4.b    Olvasás, szövegértés 20. helyezett  
(Felkészítő : Kuruczné Gazdag Erika)
Weinhardt Anna    5.c    Természetismeret 47. helyezett   
(Felkészítő : Szijártóné Wirth Brigitta)
Szívből gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő pedagógusoknak!


 
2022. május 31.

III.,IV korcsoport Úszás Országos Diákolimpia Döntő

2022.05.27-28-án, Budapesten rendezték meg a III.,IV korcsoport, Országos Diákolimpia Döntőjét, úszás sportágban.
A Noszlopy Gáspár Általános és AMI tanulói ezeket az eredményeket érték el.

50 m fiú hát

 

 

Gadányi Márk

8.c

11. hely

50 m lány mell

 

 

Detrich Luca

8.c

1. hely

200 m lány mell

 

 

Detrich Luca

8.c

2. hely

100 m pillangó

 

 

Huszár Lilien

7.b

15. hely


2022. május 30.

III. korcsoport - Egyéni és Váltófutó Pályabajnokság

2022. május 28-án rendezték meg Győr városában az Olimpiai Sportparkban a III. korcsoport-Egyéni és Váltófutó Pályabajnokságot.
A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és AMI tanulója, Vass Milán 60 m-en versenyzett. Ebben a versenyszámban az országból 31 tanuló mérettette meg magát. Milán a 15. helyen végzett.


Noszlopys sikerek a „Kis nyelvőrök” versenyen

Pénteken rendezte meg a Noszlopy iskola a 30. ,,Kis nyelvőrök” területi versenyt. Ezen a napon 9 iskola 77 tanulója mérte össze tudását. Versmondásban, szépírásban és helyesírásban tehették próbára tudásukat. Büszkék lehetünk diákjainkra, mivel szép noszlopys eredmények születtek.

Versenyszám

Tanuló neve

Helyezés

Felkészítő

Vers 1. osztály

Kőrösi Fanni 1. b

2. hely

Tóthné Laczó Erika

Vers 2. osztály

Máté Lilla Mira 2. b

2. hely

Nyakas Dóra

Vers 3. osztály

Horváth Zafira 3. a

1. hely

Horváth Gabriella

Tollforgató 2. osztály

Zsalakovits Léna Noémi 2. a

1. hely

Balázsiné Miseta Rózsa

Szépírás 2. osztály

Bogdán Kitti Viola 2. a

2. hely

Balázsiné Miseta Rózsa

Helyesírás 3. osztály

Proity Mirkó Péter 3. b

3. hely

Magyar Viktor

Helyesírás 4. osztály

Csizmadia Fanni 4. c

1. hely

Kocza Anita

Szövegértés 3. osztály

Proity Anna Lujza 3. b

2. hely

Magyar Viktor

Szövegértés 4. osztály

Németh Ágnes 4. c

3. hely

Kocza Anita


2022. május 29.

„Aki az anyanyelvét felejti el, az őszinteséget felejti el örökre!”
(Jókai Anna)
30. „Kis nyelvőrök” verseny a Noszlopy iskolában

32 évvel ezelőtt indította útjára iskolánk alsós munkaközössége a „Kis nyelvőrök” területi versenyt. A covid miatt azonban két év kihagyás után idén került sor a 30. évfordulós verseny szervezésére. Annakidején nem voltak még online versenyek, a kisiskolások számára magyar nyelv és irodalomból sem megyei, sem körzeti versenyt nem szerveztek. Ezért javasolta Pap Lászlóné Rozika kolléganőnk, a „Kis nyelvőrök” verseny elindítását. Már a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendett a környező iskolák körében. Akkoriban vers- és prózamondásban, szépkiejtésben, fogalmazásban szép-és helyesírásban mérték össze tudásukat a gyerekek. Ahogy változott a NAT, úgy változtak a versenyszámok is. A kompetencialapú oktatás bevezetésével szövegértési csapatversennyel bővültek a lehetőségek.
Alsós munkaközösségünk műhelymunka keretében állítja össze a feladatsorokat, melyek az általános iskolai tananyag optimum követelményeire épülnek. A rendezvény megszervezésének és lebonyolításának közösségformáló ereje van, pedagógusaink örömmel dolgoznak együtt. A tanítás mellett nagyon sok munkával jár a felkészítés, de a kollégák és gyermekek részéről pozitív visszajelzéseket kapunk. Ez motivál bennünket a következő évi verseny megrendezéséhez.
Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek iskolánkban és kellemesen telt a délután, sok örömöt, sikert hozott mindenkinek. Beszéljenek a képek!


2022. május 28.

III. korcsoport Diákolimpia Tenisz országos döntő

2022. május 28-án rendezték Balatonbogláron az I. korcsoportos Diákolimpia országos döntőjét, ahol iskolánk tanulói Tóth Csanád 7.c és Tóth Zétény 6.b osztályból 2. helyezést értek el.


2022. május 26.

IV. korcsoport-Egyéni és Váltófutó Pályabajnokság

2022. május 25-én rendezték Győr városában az Olimpiai Sportparkban a IV. korcsoport-Egyéni és Váltófutó Pályabajnokságot.
A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és AMK IV. korcsoportos lány tanulói a 4x600 m-es váltófutás versenyében indultak.
Csapatunk a 6. helyen végzett.

Lány csapat 4x600 m

 

 

 

Boda Mirtill

8.c

Bognár Emese

8.c

Bohár Zsófia

8.c

Detrich Luca

8.c

Liszkai Rozi

8.c



I. korcsoport Diákolimpia Tenisz országos döntő

2022. május 23-án rendezték Balatonbogláron az I. korcsoportos Diákolimpia országos döntőjét, ahol iskolánk tanulói Kovács Máté és Molnár Dávid 3.b osztályból 5. helyezést értek el.



2022. május 25.

Újabb sikerek a megyei Tudásbajnokságon

Iskolánk 2010 óta vesz részt évről - évre a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia által szervezett
6 fordulós levelezős versenyen. A vírushelyzetre való tekintettel ennek megyei és országos döntőjét
idén online fordulóként hirdették, rendezték.  Szinte minden évfolyamon többféle tantárgyból próbálták ki tudásukat diákjaink.

Ebben az évben különösen sok tanulónk ért el nagyon szép eredményeket a megyei versenyen.

1. évfolyam

 

Moldvai Borbála Olvasás, szövegértés 1. helyezett (Felkészítő: Nikula András Csabáné)

Moldvai Borbála Matematika 2. helyezett (Felkészítő: Lauerné Németh Lívia)

2. évfolyam

 

Bozsek Bonifác Környezetismeret 2. helyezett (Felkészítő: Kissné Takács Ildikó)

Bozsek Bonifác Matematika 7. helyezett (Felkészítő: Kissné Takács Ildikó)

Gelencsér Henrietta Környezetismeret 3. helyezett (Felkészítő: Kissné Takács Ildikó)

Sipiczki Dávid Olvasás, szövegértés 3. helyezett (Felkészítő: Nyakas Dóra)

Sipiczki Dávid Magyar nyelv 9. helyezett (Felkészítő: Nyakas Dóra)

Szabó Bence István Környezetismeret 3. helyezett (Felkészítő: Kissné Takács Ildikó)

Szikora Mátyás Magyar nyelv 5. helyezett (Felkészítő: Rácz István)

 

4. évfolyam

Bozsek Bendegúz Magyar nyelv 1. helyezett (Felkészítő: Kiss Csabáné)

Bozsek Bendegúz Matematika 1. helyezett (Felkészítő: Tamás Henrietta)

Moldvai Marcell Matematika 1. helyezett (Felkészítő: Kuruczné Gazdag Erika)

Moldvai Marcell Olvasás, szövegértés 1. helyezett (Felkészítő: Kuruczné Gazdag Erika)

Moldvai Marcell Magyar nyelv 9. helyezett (Felkészítő: Kuruczné Gazdag Erika)

Farkas Barnabás László Környezetismeret 6. helyezett (Felkészítő: Tamás Henrietta)

Jángli Ádám Környezetismeret 8. helyezett (Felkészítő: Tamás Henrietta)

Katona Kincső Magyar nyelv 10. helyezett (Felkészítő: Kiss Csabáné)

Detrich Viktor Matematika 10. helyezett (Felkészítő: Tamás Henrietta)

 

5. évfolyam

Weinhardt Anna Természetismeret 1. helyezett (Felkészítő: Szijártóné Wirth Brigitta)

 

6. évfolyam

Szaka Hunor Természetismeret 1. helyezett (Felkészítő: Szijártóné Wirth Brigitta)

Horváth Gréta Angol haladó 4. helyezett (Felkészítő: Pappné Kocsis Mónika)

8.évfolyam

Kovács Dániel Magyar nyelv 2. helyezett (Felkészítő: Bőle Ágnes)
Lőrincz Bence Béla Történelem 2. helyezett (Felkészítő: Horváth Judit)
Lőrincz Bence Béla Magyar nyelv 3. helyezett (Felkészítő: Bőle Ágnes)
Barcsi Beáta Történelem 3. helyezett (Felkészítő: Horváth Judit)
Simon Bence Angol haladó 8. helyezett (Felkészítő: Nagy Anita)

Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak a kiváló teljesítményekhez!
A megyei első helyezettek május végén írják az országos fordulót. Számukra jó versenyzést, szép
sikereket kívánunk!
Képek itt érhetőek el.


2022. május 24.

Mozaik német verseny

A Mozaik Kiadó októberben hirdette meg országos versenyeit. A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola hetedikes és nyolcadikos tanulói közül többen vettek részt a megmérettetésen német nyelvből. A haladó kategóriában versenyzőknek 5 írásbeli online fordulót kellett teljesíteniük a tanév során. A legtöbb pontot elért tanulókat hívták be az országos döntőbe, amit több helyszínen tartottak. A verseny nagyon szép sikerrel zárult. Rádics Balázs 7.c osztályos tanuló országos 13. helyezést, Barcsi Beáta 8.a osztályos tanuló országos 18. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Zajcsukné Páhi Katalin


2022. május 21.

Országos sikerek a Noszlopyban


Idén alsós tanítványaink a MatekÁszon – egy új levelezős, 3 fordulós – versenyen indultak.
Ennek országos döntője május 6-án volt. Bozsek Bendegúz 4.a osztályos tanuló a közép mezőnyben végzett.
Gelencsér Henrietta 2.c osztályos tanuló 1. helyezett lett. Felkészítője Kissné Takács Ildikó. Heni a versenyen elért szép teljesítményéért nevelőtestületi dicséretben részesül.
Gratulálunk a szép eredményekhez!


2022. május 17.

Noszlopys sikerek a megyei Tudásbajnokságon

Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a képességek kibontakoztatására és a tehetséggondozásra. Diákjaink évről-évre számos nívós versenyen mérhetik össze tudásukat nemcsak megyei, de országos szinten is.
Legutóbb a Kalmár László matematikaversenyen vettek részt a számok világa iránt intenzíven érdeklődők.
A Somogy megyei döntőn a Noszlopy Gáspár Általános és AMI tanulói az alábbi helyezéseket érték el:

4. évfolyam
Bozsek Bendegúz 2. helyezés Felkészítő tanár: Tamás Henrietta
Subicz Máté 3. helyezés Felkészítő tanár: Kuruczné Gazdag Erika
Erdődi-Bauer Flóra Jázmin 3. helyezés Felkészítő tanár: Pappné Kocsis Mónika
Németh Johanna 5. helyezés Felkészítő tanár: Pappné Kocsis Mónika


5. évfolyam
Kovács Áron 5. helyezés Felkészítő tanár: Fülöp Beáta
Rigó Zsombor 7. helyezés Felkészítő tanár: Fülöp Beáta


6. évfolyam
Zsirai Nóra 1. helyezés Felkészítő tanár: Nagyné Gájer Orsolya
Kovács Lilien 2. helyezés Felkészítő tanár: Nagyné Gájer Orsolya
Gyovai Kíra Eszter 3. helyezés Felkészítő tanár: Nagyné Gájer Orsolya
Molnár Annabell 3. helyezés Felkészítő tanár: Nagyné Gájer Orsolya


7. évfolyam
Nemes Viktor 7. helyezés Felkészítő tanár: Fülöp Beáta
Csikvári Balázs 9. helyezés Felkészítő tanár: Fülöp Beáta
Vipler Kornélia 10. helyezés Felkészítő tanár: Fülöp Beáta
Hafner Netta 10. helyezés Felkészítő tanár: Kissné Ható Beatrix


8. évfolyam
Bohár Bálint 5. helyezés Felkészítő tanár: Kissné Ható Beatrix
Bohár Zsófia 7. helyezés Felkészítő tanár: Kissné Ható Beatrix
Bohár Marcell 8. helyezés Felkészítő tanár: Kissné Ható Beatrix
Rózsa Dorka 9. helyezés Felkészítő tanár: Kissné Ható Beatrix
Juhász Helka 9. helyezés Felkészítő tanár: Kissné Ható Beatrix
Hollósi Laura 9. helyezés Felkészítő tanár: Kissné Ható Beatrix

Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanáraiknak a kiváló teljesítményhez!
Képek itt érhetőek el.


2022. május 16.

Noszlopys sikerek a matek versenyen

Két év kihagyás után -május 13-án - újra megrendezték Balatonkeresztúron a Festetics Kristóf Általános Iskolában a Manó matematikaversenyt. Tanulóink nagyon szép eredményeket értek el.

Proity Mirkó Péter 3.b
 II. helyezett
Proity Anna Lujza 3.b 
 III. helyezett
Bozsek Bendegúz  4.a  
 III. helyezett
Csizmadia Fanni 4.c 
 IV. helyezett
Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak!


2022. május 14.

Fenntarthatósági nap a Noszlopyban

A  Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozatán május 10- én délelőtt tartottuk a “Fenntarthatósági nap” című rendezvényüket.  A tanórákon a gyerekekkel arról beszélgettünk, hogy a környezetünket hogyan tudjuk megóvni a jövő generációi számára. Szóba került a környezetvédelem, a növények és állatok, a tiszta levegő és a víz megóvása.Újra felidéztük, hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel, az anyagok újrafelhasználásával mennyi mindent tehetünk a Földünkért, környezetünkért, egészségünkért, a jövőnkért. Végül különböző, kidobásra ítélt anyagokból játékokat,ékszereket,díszeket,hangszereket,plakátokat készítettek az osztályok. Az elkészült művekből kiállítást rendeztünk  “Semmiből valamit” címmel, ötleteket adva egymásnak a kreatív újrafelhasználásra.
Képek itt érhetőek el.

 
2022. május 13.

Új kiülők a Noszlopyban

Új raklap bútorokkal gazdagodott intézményünk alsó tagozatának udvara.  Nemcsak hangulatosak, hanem a szabadban töltött foglalkozásokhoz is praktikusan használhatók.
Köszönjük az Industrie Elektrik Kft. támogatását.


2022. május 11.

Madarak és fák napi túra a Noszlopy iskolában

,,Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj, rám kezet!”

Minden év május 10-én megünnepeljük a madarak és fák napját, mely több mint százéves múltra tekint vissza. Ez a nap a Föld napjának a testvérünnepe. A természet védelme, a fenntarthatóság a mindennapjainkra is hatással van.  Ezekről a napokról a Noszlopy iskola alsó tagozatos diákjai méltóképpen emlékeztek meg.
Projektnapon vettek részt:
- Az osztályok levendulát ültettek a gumi ágyásokba. Kutakodtak az interneten a növény telepítésével, gondozásával kapcsolatban. Újabb madáretetőkkel gyarapodott a gyerekek birodalma.
- A fenntarthatóság jegyében „Semmiből valamit” jelszóval újrahasznosított anyagokat gyűjtöttek és ezek felhasználásával mindennapi tárgyakat készítettek a tanórákon és a szabadidős foglalkozásokon.
- Fák nélkül nincs élet- elmerültek az erdő élővilágában, megismerkedtek a fafajtákkal, az év madarával és fájával.
Délután a Széchenyi parkban madarakkal és fákkal kapcsolatos ismeretekkel bővítették tudásukat. Ügyességi játékokban próbálták ki magukat.
A jó hangulatú délutánt ünnepélyes eredményhirdetés zárta. A próbákat teljesítő osztályok édesség jutalomban részesültek, melyet a Siófoki Tankerületi Központ biztosított.
Képek itt érhetőek el.


2022. május 10.

Iskolai verseny a Noszlopyban

A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozatán a „Kis nyelvőrök” területi verseny iskolai fordulója. Négy versenyszámban (versmondás, szépírás, helyesírás és szövegértés) mérték össze tudásukat a diákok. Az első három helyezést elért tanulók oklevélben és könyvjutalomban részesültek. A résztvevők emléklapot és édességet kaptak.
Az első helyezett kisdiákok képviselik iskolánkat május 27-én a területi megmérettetésen, melyet az alsó tagozatos munkaközösség szervez.
Képek itt érhetőek el.


2022. április 29.

Atlétika négypróba diákolimpia

2022. április 28-án rendezték Kaposváron az atlétika négypróba diákolimpia megyei döntőjét. Iskolánk tanulói egyéniben és összetettben is összemérhették erejüket a megye legjobbjaival. A küzdelmes versenyekben remek eredmények születtek, hiszen a fiúcsapat megyei III. helyezést ért el. Csapattagok: Vass Milán 7.c, Nemes Viktor 7.a, Szabó Attila Richárd 5.a, Kolompár Rudolf, Tóth Zétény és Dávid Miklós 6. b osztályos tanulók. A különböző atlétikai számok pontjainak összeadása után pedig kiderült, hogy fiú egyéni összetettben Vass Milán 7.c osztályos tanuló megyei I. helyezett lett, így részt vehet a később megrendezésre kerülő országos döntőn.
Felkészítő tanárok: Fazekas Edéné, Soltész Adrien, Pék Petra.


2022. április 27.

„Állatok a természetben” rajzpályázat eredményhirdetése

A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakiskola és Kollégium Természetbarátok Munkaközössége által meghirdetett rajzpályázat díjátadóját és az alkotásokból megrendezett kiállítás megnyitóját 2022. április 25-én tartották a Marcali Kulturális Korzóban.

Iskolánkból az alábbi tanulók részesültek díjazásban:

Alsó tagozatos kategóriában:
1. helyezett Szabó Bence 2.c osztályos tanuló
2. helyezett Csizmadia Fanni 4.c osztályos tanuló

Felső tagozatos kategóriában:
3. helyezett Bogdán Benjamin 6. a osztályos tanuló

Az elért eredményhez gratulálunk!


2022. április 26.

Szakmakikötőn jártunk

2022. április 22-én, pénteken iskolánk 6. b osztályos tanulói részt vettek a Siófoki Szakképzési Centrum pályaorientációs programján, a Szakmakikötőn, melyet Fonyódon rendeztek meg. A gyerekek számos érdekes foglalkozással ismerkedhettek meg és kipróbálhatták magukat a gyakorlatban is. A rendkívül szórakoztató délelőtt zárásaként hajóutazásra indult a több száz tanuló, ami a hideg, szeles idő ellenére vidám hangulatban telt.
Néhány gondolat a gyerekektől:

„Ez a nap nagyon jó volt! Rengeteg mindent kipróbálhattunk, jól szórakozhattunk így a szünet vége felé.”
„Nyereményeket és finomságokat kaptunk.”
„Megismerkedtünk a szakmák (pl: rendőr, szakács, kertész, informatikus) csínjával.”
„ A legnagyobb kedvencek a limonádék voltak.”
„ A szakmák kipróbálása után hajóztunk is a hullámzó Balatonon. Igaz, hogy hideg volt, de az utat mindenki élvezte. Sok hasznos információval, és rengeteg élménnyel tértünk haza.”

Ezúton is köszönjük a Siófoki Szakképzési Centrumnak a meghívást és a kiváló szervezést!


2022. április 25.

I-IV. korcsoportos Diákolimpia Tenisz megyei döntő

2022. április 25-én rendezték Balatonbogláron az I-IV. korcsoportos Diákolimpia megyei döntőjét, ahol iskolánk tanulói a következő helyezéseket érték el:

 

Neve

 

Osztálya

 

Eredmény

Kovács Máté
Molnár Dávid

3.b

1. hely

Zsirai Nóra
Molnár Annabell

6.b

3. hely

Bohár Zsófia
Tripkovics Zselyke

8.c

1.hely

Tóth Csanád
Tóth Zétény

7.c
6.b

2. hely

Bognár Emese
Liszkai Rozi

8.c

1. hely


2022. április 15.

Húsvéti meglepetés a Noszlopyban

Nyuszi kupán vettek részt a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola alsós kisdiákjai a tavaszi szünet előtti délután.
Első feladatuk a több mint 1000 db kis papírtojás megkeresése volt az udvaron. A tojásokat édességre válthatták a beváltópultban a nyuszifüles tanító néniknél. Ezt követően sorversenyen mérték össze gyorsaságukat a lelkes gyerekek. A versenyszámokban a húsvéti nyuszit segítették az előkészületekben: eljuttatták a levelét a tyúk ólba, hogy legyen elegendő tojás az ünnepekre, beszerezték a tojásfestéket, szétosztották a hímes tojásokat. A csapatok oklevelet kaptak munkájukért.
A délután során bárki nyuszi jelmezt öltve fotózkodhatott. A remek hangulatú délutánért köszönetet a tanító néniknek, bácsiknak.
Képek itt érhetőek el.


2022. április 13.

Versünnep a Noszlopyban

Április 11-én, a költészet napján iskolánk több programmal készült.
Minden osztály választott egy számára kedves idézetet, ami felkerült az iskola faliújságjára.
A 7. b osztályosok meglepetéssel készültek. A felső tagozatos osztályoknak „versbefőttet” készítettek, amelybe József Attila idézeteket tettek. Ebből a válogatásból minden tanulónak jutott egy-egy idézet, amit felolvastak egymásnak, és az irodalom füzetükbe ragasztották.
Ezen a napon az iskolarádióban megzenésített verseket hallgathattunk, amit a 8.c osztályosok válogattak.
A Berzsenyi Dániel Gimnázium Berzsenyi-felolvasómaraton címmel hét órás felolvasómaratont  hirdetett. Ezen a programon iskolánkat a 7.b osztály képviselte. Az osztály valamennyi tanulója felolvasott egy-egy verset Lauer Péter műveiből.
A költészet napi programok a tavaszi szünet után iskolai szavalóversennyel folytatódnak.
Képek itt érhetőek el.


2022. április 13.

Kiállítás a Noszlopyban

,,Mert édes az élet, édes annak a sors, aki megáll élvezni édességét.”
(Michel de Montaigne)

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola alsós kisdiákjainak -a tanév során végzett személyiségfejlesztő munkáiból- kiállítás készült iskolánk folyosóján. A legkedveltebb tevékenységek egyike a boldogságóra. Szeretnénk egy kis ízelítőt adni ebből az érdeklődőknek.
A programot prof. dr. Bagdy Emőke dolgozta ki. A gyerekek havonta egy alkalommal szabadidős tevékenység keretében kapcsolódnak be a feladatokba. Tanítóikkal együtt relaxációs gyakorlatokat és meditációkat próbálnak ki. A foglalkozások kihagyhatatlan része a mesélés, a dramatikus játék, a zenehallgatás, a közös éneklés. Különösen kedvelik a mozgásos-és szituációs játékokat, melyek fejlesztik személyiségüket, önbizalmukat és logikus gondolkodásukat. Hozzájárulnak mindennapi nehézségeik leküzdéséhez.
,,Jó kertész, aki igazán nevel, tudja, hogy a magban minden benne van”
(Müller Péter)
Képek itt érhetőek el.


2022. április 9.

Tojásfát díszítettek a Noszlopys diákok

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kis diákjai is csatlakoztak a város tojásfájának feldíszítése kezdeményezéshez, és április 8-án pénteken egy-egy általuk hozott, készített tojást helyeztek el a tojásfán. A gyerekek nagy örömmel sétáltak le a Künzelsau térre, ahol megcsodálták a húsvéti dekorációt is.


2022. április 8.

Diákolimpia atlétika többpróba III. korcsoport körzeti döntő

2022. április 7-én került megrendezésre a III. korcsoport, atlétika többpróba, körzeti diákolimpia versenye.
A Noszlopy Gáspár Általános Iskola és AMI tanulói ezeket az eredményeket érték el.
A fiú csapat továbbjutott a megyei döntőre, amit Kaposvár rendez meg, 2022.04.27-én.

Lány csapat

 

 

 

Brandtmüller Csenge

6.b

Csillag Leila

6.b

Györkös Dominika Blanka

6.b

Karancz Nóra

6.b

Tóth Flóra

5.a

 

 

Fiú csapat

 

 

 

Vass Milán

7.c

Nemes Viktor

7.a

Kolompár Rudolf Máté

6.b

Tóth Zétény

6.b

Derdák Balázs

5.a

Szabó Attila Richard

5.a

 

Egyéni többpróba

 

 

 

 

 

Vass Milán

7.c

1.hely

Nemes Viktor

7.a

3.hely


2022. április 6.

IV. korcsoportos Diákolimpia Mezei futás országos döntő

2022. április 6-án rendezték Gödöllőn, a IV. korcsoportos Diákolimpia Mezei futás országos döntőjét.
Detrich Luca 8.c osztályos tanuló 100. helyezést ért el.


2022. április 4.

MatekÁszok a Noszlopyban

A Bendegúz Akadémia által szervezett MatekÁsz versenyen vettek részt 2. alkalommal diákjaink.
11 tanulónk nevezett be a logikát, problémamegoldó gondolkodást, fejszámolást, geometriai ismereteket igénylő matematikai tanulmányi versenyre.
Közülük 9-en jutottak be a megyei fordulóba. A versenyt online formában március 11-13 között rendezték.

Az alábbi szép eredmények születtek:
Gelencsér Henrietta 2.c I. hely Országos döntőbe jutott
(Kissné Takács Ildikó)

Bozsek Bendegúz 4.a I. hely Országos döntőbe jutott
(Tamás Henrietta)

Csizmadia Fanni 4.c III. hely
(Pappné Kocsis Mónika)

Farkas Barnabás László 4.a VI. hely
(Tamás Henrietta)

Szikora Mátyás 2.c VIII. hely
(Kissné Takács Ildikó)

Moldvai Marcell 4.b VIII. hely
(Kuruczné Gazdag Erika)

Bozsek Bonifác 2.c IX. hely
(Kissné Takács Ildikó)

Boda Zétény 4.a XII. hely
(Tamás Henrietta)

Németh Johanna 4.c XV. hely
(Pappné Kocsis Mónika)


2022. március 25.

Kicsik voltunk, nagyok vagyunk,
Hívogat az iskola…”

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola alsós munkaközössége mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy az iskola iránt érdeklődő leendő elsős szülők és gyermekek bepillantást nyerhessenek az intézmény életébe.
Péntek délelőtt nagy érdeklődés övezte az Iskolanyitogató programot. A kisiskolások bevonták a kicsiket az iskolai tevékenységekbe. Nem maradhatott el a közös sportverseny-és  éneklés, a rajzolgatás és a jóhangulatú táncház. A gyerekek élvezték az együtt töltött pillanatokat, az iskolás élet apró örömeit. A szülők megismerhették az iskola arculatát, találkozhattak a leendő elsős tanító nénikkel.

Köszönjük a kedves szülőknek, hogy ellátogattak hozzánk.
Kedves Gyerekek! Szeretettel vár Benneteket a Noszlopy iskola! Legyetek Ti is részesei a vidám programjainknak, a felejthetetlen noszlopys éveknek!
Képek itt érhetőek el.


2022. március 24.

MEGYEI NYELVÉSZ VERSENY

A Bendegúz Akadémia által szervezett Nyelvész versenyen hosszú évek óta indulnak és szerepelnek eredményesen diákjaink.
Ez az idén sem volt másként. 29 tanulónk nevezett a nyelvi készséget, nyelvi kreativitást, helyesírást, nyelvhelyességet, szókincset mérő anyanyelvi tanulmányi versenyre.
Közülük 12-en jutottak be a megyei fordulóba.
A versenyt online formában márc. 4-6. között rendezték.
Az alábbi szép eredmények születtek:

Bozsek Bendegúz

4.a

1. hely

Országos döntőbe jutott

Kovács Dániel

8.c

2. hely

Országos döntőbe jutott

Bohár Zsófia

8.c

4. hely

 

Nagy Eszter

7.a

6. hely

 

Takács Gergő Boldizsár

7.c

7. hely

 

Weinhardt Anna

5.c

7. hely

 

Lőrincz Bence Béla

8.c

10. hely

 

Juhász Helka

8.b

11. hely

 

Magyar Zsombor

7.b

14. hely

 

Csizmadia Fanni

4.c

17. hely

 

Térdig Dominik László

5.b

20. hely

 

Zsirai Nóra

6.b

21. hely

 



2022. március 20.

II. korcsoport Országos Diákolimpia Döntő

2022. március 19-én Debrecenben rendezték meg a II. korcsoportos Úszás Diákolimpia Országos Döntőjét.
A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói az alábbi eredményeket érték el:
50 m lány hát
Gadányi Hédi 5.a 5. hely

50 m fiú mell
Detrich Viktor 4.a 8. hely

50 m lány gyors
Gadányi Hédi 5.a 4. hely

Teljesítményükhöz gratulálunk!


2022. március 18.

IV. korcsoportos fiú röplabda, Diákolimpia Megyei Döntő

2022. március 17-én rendezték meg Kaposváron a IV. korcsoportos fiú Röplabda Diákolimpia Megyei Döntőjét.
A sportversenyen 4 iskola vett részt, és a következő helyezéseket érték el:
1. Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskola
2. Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toponári Tagiskola
3. Kaposvár, NBA Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola ás AMI
4. Marcali, Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Résztvevő tanulóink:

 

Neve

 

Osztálya

Bohár Bálint

8.c

Bohár Marcell

8.c

Kovács Dániel

8.c

Kovács Gábor

8.b

Nemes Viktor

7.a

Rózsa Bence

7.c

Simon Gábor

8.c

Vass Milán

7.c

Vörös Marcell Botond

8.c

Tóth Csanád Örs

7.c

Takács Gergő Boldizsár

7.c

Rudolf Dániel György

8.b

 


2022. február 26.

"Kicsik" farsangja a Noszy-ban


                                                                                                Itt a farsang,
                                                                                                   áll a bál!

2022. február 21-től február 25-ig tartott a tél elűzése a maskarába bújt alsós gyerekek körében.
Az ötletes jelmezek közül osztálybulik keretein belül választották ki a diákok a legjobbakat.
A hagyományokhoz hűen tombolázás és lottózás színesítette a programokat.
A rengeteg nyereményt a farsangi hét utolsó napján vehették át a szerencsés nyertesek. 
Köszönjük a szülői támogatást, valamint a pedagógusok és asszisztensek munkáját!
Képek itt érhetőek el.


2022. február 21.

„Nagyok” farsangja a Noszy-ban

Maskarások, bolondok
Rázzátok a kolompot!
Takarodjon el a tél,
Örvendezzen, aki él!
/Sarkady Sándor: Kikiáltó/

2022. február 18., péntek. Fura lények, szelíd motorosok, vattacukorból ki sem látszó maszkos alakok lepték el a Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola felsős folyosóit.
A tavalyihoz hasonlóan az idei farsang is eltért a megszokottól – mert már maszkban is remekül felismerjük egymást –, ám ezen a napon néhányan kicsit „felturbózták” álarcaikat, és egészen a felismerhetetlenségig váltak fura, ijesztő vagy cuki lényekké.
Diákpolgármesterünk, Bognár Emese és „testülete”, a 8.c osztály – kampányígéretükhöz híven – gondoskodtak egy kis finomságról is: a vattacukros stand előtt kígyózó sorok álltak minden szünetben, arra várva, hogy az édes-ragacsos finomság átjárja testüket, lelküket, ruhájukat…
Köszönjük Elek István vállalkozónak és Bőle Ágnesnek, a 8.c osztályfőnökének a szervezést, a türelmet és a kitartást e komoly feladat végrehajtásában!
A farsangból természetesen nem hiányozhatott a jókedv és a tombola sem: a gyerekek csillogó szemekkel járultak az angol teremben kialakított átvevőhelyhez, ahol kisebb-nagyobb nyeremények vártak a szerencsésebbekre. A trendi tombolanyeremények beszerzését a Siófoki Tankerületi Központ támogatta. Külön köszönjük Barcsi Beáta és Kiss Kincső Vivien 8.a, Nagy Eszter 7.a osztályos tanulóknak, Kőrösi-Sebestyén Orsolya pedagógiai asszisztensnek és Gyulainé Domján Zsuzsanna hitoktatónak a nyeremény-felajánlásokat.
A tombolák elkészítését köszönjük a munkában részt vevő pedagógusoknak és diákoknak, árusításukat és a nyeremények átadását pedig a diákönkormányzat lelkes tagjainak.
Képek itt érhetőek el.


Valentin napi szívküldi a Noszy-ban

A Valentin vagy Bálint nap körül sok a tisztázatlan kérdés, sokféle módon közelítik meg a témát az ókorkutatók és az egyházkutatók. Az viszont bizonyos, hogy évszázadok óta a szerelmesek napja kitüntető címet tudhatja magáénak ez a nap. Ma már nem csak a szerelmesek, de barátok, rokonok, ismerősök is nagy előszeretettel jelzik egymásnak titkos, burkolt üzenetben, hogy gondolnak egymásra.
A Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy ezen a napon a felső tagozatos diákok meglephetik egymást kedves versekkel, üzenetekkel.
A tantermek ajtaján az idén is 6 verset helyezett el a diákönkormányzat. A versek között – a nagy nevek mellett – kortárs költők versei is helyet kaptak. Mindenki kedvére válogathatott, hogy melyik verssel, melyik osztályba járó iskolatársát kívánja meglepni. A választott poéma számát és a címzett nevét és osztályát egy kis borítékra írhatták rá a diákok.
Aki az idén nem kapott verset, az se keseredjen el! Ámor, a szerelem istene, vagy Szent János apostol, a barátság védőszentje előbb-utóbb mindenkinek gondoskodik az IGAZI megtalálásáról!


2022. február 15.

Síelés, snowboardozás Eplényben

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános ás Alapfokú Művészeti Iskola 8.c osztálya február 11-én Eplénybe kirándult. Az eplényi Síaréna mellett működő „Ski43 program” lehetőségként kínálja az oktatási intézményeknek, hogy a gyerekek alapszinten megismerkedhessenek a síeléssel, snowboardozással egy alapoktatás keretein belül. Az oktatás ingyenes, valamint ingyenesen biztosítják a sícipőt/snowboard bakancsot, sílécet/snowboard deszkát, védő sisakot.
A tanulók fele a síelést, másik fele a snowbordozást választotta.
Az oktatást követően még fánkot és forró teát is kaptunk.
Jó volt kimozdulni az iskolai hétköznapok világából; a természetben, friss levegőn eltölteni a napot.
Képek itt érhetőek el.


2022. február 14.

Bolyai Természettudományi Csapatverseny megyei forduló

Február 4-én, pénteken került megrendezésre a Bolyai Természettudományi Csapatverseny megyei fordulója, a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában.  A verseny célja a természettudományokhoz elengedhetetlen általános műveltség népszerűsítése, környezetünk élővilágának alapos ismerete révén.
Iskolánkat 3 hatodikos csapat képviselte, sajnos a járványhelyzet miatt megfogyatkozott létszámban.
Az idei évben az alábbi témakörökben mélyültek el a 6. évfolyamos diákok:
Az erdő életközössége. Energiatakarékosság, újrahasznosítás, környezetbarát életmód. A Naprendszer és a Föld bolygó. Az év élőlényei 2021.
A négy megyére kiterjedő megmérettetésen (Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye) szépen helytálltak tanulóink.
Résztvevők:

Csapatnév: Tudós kenyerek
19. hely
Csapattagok: Kovács Lilien
Molnár Anabell
Szaka Hunor
Zsirai Nóra
Felkészítő: Szijártóné Wirth Brigitta


Csapatnév: Kenguruk 3
20. hely
Csapattagok: Csillag Leila
Gyovai Kíra Eszter
Felkészítő: Szijártóné Wirth Brigitta

 

Csapatnév: Erős Pisták
26. hely
Csapattagok: Brandtmüller Csenge Anna
Németh Melissza Erős Pisták nevű
Felkészítő: Szijártóné Wirth Brigitta


2021. december 22.

,,Nagyobb boldogság adni, mint kapni”

A karácsony az ajándékozás és az ajándék elfogadásának az időszaka.
A  Noszlopy iskola 2. a osztály  tanulóinak karácsonyát bearanyozta az SZM elnök, Gruber Zoltán Zsoltné, aki újrahasznosítható hulladékokból készített személyre szóló,  kedves állatfigurákat.
Köszönjük az önzetlen munkát, mellyel szebbé tette gyermekeink ünnepét.


2021. december 21.

Boldogságóra a Noszlopyban

,,Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.”

(Reményik Sándor)

Már az ókortól a legtöbb filozófia értelmezés szerint az ember legfőbb törekvése a boldogság. Hosszú idő telt el azóta, amíg az oktatási program keretén belül kidolgozásra került, hogyan készíthetők fel a gyerekek, hogy sikeresek legyenek a boldogság elérésében.
2014-ben a Jobb a Veled a Világ Alapítvány kezdeményezésére megszületett a boldogság elérésének, fenntartásának útját fejlesztő program. Ma már 3 éves kortól egészen középiskolás korig elérhető. A 2018/2019-es tanévben sikeresen pályázott iskolánk, a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozata a Boldog Iskola címre. Azóta harmadik alkalommal jogosult az intézmény az Örökös Boldog Iskola cím és logó használatára.
A tíz hónapos Boldogság programhoz az osztályok többsége csatlakozott. Minden hónapban egyszer szabadidős tevékenységek keretében valósítják meg a program feladatait.
Az órák alapja a bátorító, megerősítő attitűd. A foglalkozásokon meditációra, relaxációra, saját élmények és tapasztalatok felidézésére is sor kerül. A játékos gyakorlatok fejlesztik a problémamegoldó képességet, szélesítik a gyermekek látásmódját és gondolkodását.
Nagyon mértékben ellensúlyozza a negatív érzelmeket, óvja mentális egészségüket. Erősíti a pozitív énképet, az érzelmi intelligencia is elmélyül. Csökkenti a közösségen belüli agressziót, egymáshoz való viszonyuk szorosabb lesz. Tanulmányi eredményükben pozitív irányú elmozdulás tapasztalható. A program támogatja az egyéni és csoportos tanulást. A tanulási nehézséggel és magatartási zavarokkal küzdő tanulók megsegítésében különösen hatásosnak bizonyul.


2021. december 21.

2021. december 20.

Ünnepvárás

Karácsonyi díszbe öltözött iskolánk! Kreatív ötleteiket megvalósítva dekorálták osztálytermeiket kicsik és nagyok, gyerekek és pedagógusok, ezzel is ünnepi hangulatot teremtve osztálytermeikben, a folyosókon.
Iskolánkban régóta elterjedt szokás, hogy Jézus születését, a pásztorok és a három királyok látogatását ábrázoló, kis figurákkal berendezett betlehemet készítünk. Ezt minden évben egy kicsit megújítjuk, bővítjük, újabb és újabb részletekkel egészítjük ki. Az építés során természetes anyagokat használtunk, örökzöldet, mohát, fát, köveket, a figurák pedig kukoricacsuhéból készültek. Ebben az évben mézeskalácsházikóval is bővült a dekoráció. A tervezés és a megvalósítás Nadrai Beáta tanárnő munkája, segítői a művészeti iskola festészet tanszakának tanulói voltak.
A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium jóvoltából idén is két fenyőfát kapott iskolánk. Felajánlásukat köszönjük!
Képek itt érhetőek el.


2021. december 15.

Olvasás hete

Iskolánk egyik legfontosabb célkitűzését, az olvasási készség fejlesztését célozza az olvasásfejlesztési programjaink egyike: az Olvasás hete.
Az advent, a várakozás időszakában rendezzük évről évre ezt a vetélkedő sorozatot. Ebben az időszakban a lecsendesedést mi sem szolgálhatja jobban, mint a könyvek, az olvasás.
A könyvek, a könyvtár világában való jártasságban mérik ilyenkor össze a tudásukat az osztályok képviseletében a 3-3 főből álló csapatok.
A versenyfeladatok játékosak, a talpraesettségen, nem egyszer a szerencsén is múlik, ki kerekedik felül. Az idén előzetes feladatként kapták a gyerekek, hogy mutassák be, mi számukra a „Nagy könyv”. A bemutatás formája tetszőleges volt, használhattak rajzos, dramatikus, filmes elemeket.
A program legfőbb célja, hogy jól érezzük magunkat, s a végén minden csapat nyertesként távozzon.
Képek itt érhetőek el.

 

5. évfolyam

6. évfolyam

7. évfolyam

8. évfolyam

I. hely

5.c
Bocskai Sára
Máté Anna
Weinhardt Anna

6.c
Hajdu Barbara
Molnar Bence
Lantos Blanka

7.a
Horváth Fruzsina
Mozsár Diána
Nagy Eszter

8.c
Boda Mirtill
Bognár Emese
Fehér Barbara

II. hely

5.a
Gallyas Ákos
Huszár Kristóf
Tóth Flóra

6.a
Brandtmüller Csenge
Gyovai Kíra
Huszár Milán

7.c
Nyári Glória
Rádics Balázs
Takács Gergő Boldizsár

8.b
Hollósi Laura
Juhász Anna
Király Júlia

III. hely

5.b
Cseh Erik
Kósi Benett
Térdig Dominik

6.b
Kovács Lilien
Molnár Annabell
Zsirai Nóra

7.b
Hafner Netta
Hervai Tamás
Kovács Vivien Vanda

8.a
Balog Nárcisz
Bogdán Doroti
Kuti Katrin



2021. november 30.

Noszlopys eredmények a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen

Ahogy azt már korábban írtuk, 2021. november 12-én rendezték meg a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulóját a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában.
November 23-án vehették át az oklevelet és a jutalmakat a megye legjobbjai, az ünnepélyes eredményhirdetés azonban idén elmaradt, a járványhelyzetre való tekintettel.
Tanulóink nemcsak Somogy-, hanem Tolna megye diákjaival is összemérték tudásukat. Ezen a széleskörű megmérettetésen az alábbi szép eredmények születtek:

Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály „Hurkák” nevű csapata
megyei 4. helyezés
Csapattagok: Hollósi Laura
Juhász Anna
Juhász Helka
Laki Kornélia
Felkészítő: Kovácsné Horváth Zsuzsanna

5. osztály „Okosokk” nevű csapata
megyei 10. helyezés
Csapattagok: Bocskai Sára
Buzsáki Hanna
Máté Anna
Weinhardt Anna
Felkészítő: Mánfayné Nyakas Andrea

8. osztály „Nyelvászok” nevű csapata
megyei 12. helyezés
Csapattagok: Bognár Emese
Bohár Zsófia
Kovács Dániel
Lőrincz Bencze Béla
Felkészítő: Bőle Ágnes


7. osztály „Oszmán Ananászok” nevű csapata
megyei 13. helyezés
Csapattagok: Istenes Regina
Tóth Csanád Örs
Vörös Noémi

Felkészítő: Kovácsné Horváth Zsuzsanna

Gratulálunk, további sikereket kívánunk a gyerekeknek és felkészítőiknek!


2021. november 15.

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny a Noszlopyban

2021. november 12-én rendezték meg a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulóját a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában.
A verseny célja az anyanyelvi ismeretek bővítése, népszerűsítése és a tehetséggondozás.
A 3-8. osztályos tanulók, évfolyamonként szerveződő 2-4 fős csapatai vehettek részt a megmérettetésen. A diákoknak 13 feleletválasztós feladatot kellett megoldani, 60 perc alatt.
Az idei évben 16 csapat - 5 alsós és 11 felsős - nevezett és mérte össze tudását. Az induló csapatok közös erővel mutathatták meg, mire is képesek együtt, összedolgozva, hiszen a verseny mottója: „Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”
A megyei eredményhirdetésre Kaposváron kerül sor, 2021. november 23-án.
Képek itt érhetőek el.


2021. november 3.

Noszlopys siker a Bolyai Matematika Csapatversenyen!

Kisváros, nagy lépés! Röviden így tudnánk egy mondatba sűríteni a tegnapi nap eseményeit.
A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos „Matekzsenik” nevű csapata magas pontszámmal nyerte meg a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóját! Iskolánk méltán lehet büszke tanulóira, akik Somogy megyét képviselhetik az országos fordulón, a 4. évfolyamosok kategóriájában.
A versenyt 2004 óta rendezik meg, s az elmúlt évek során az ország egyik legrangosabb megmérettetésévé nőtte ki magát. Elsődleges célja a matematika népszerűsítése, és az, hogy a gyerekek közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, átélve az együtt gondolkodás örömét.
Az ünnepélyes díjkiosztóra Balatonszemesen került sor, a Latinovits Zoltán Művelődési Házban, 2021. november 2-án.
Eredmények:

Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály „Matekzsenik” nevű csapata
megyei I. helyezés
Csapattagok: Bozsek Bendegúz
Czuppon Lili
Csizmadia Fanni
Detrich Viktor
Felkészítők: Pappné Kocsis Mónika, Tamás Henrietta

A döntőbe jutott csapat november 27-én vesz részt az országos megmérettetésen, Budapesten.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk!  


2021. október 19.

Őszi Erzsébet-táborban jártunk
ZÁNKA

Ebben a tanévben lehetőségünk nyílt arra, hogy a Noszlopy iskola 6. évfolyamos diákjai részt vegyenek az őszi Erzsébet-tábor programjaiban.  58 tanuló és 6 kísérő pedagógus indult útnak busszal egy borongós őszi napon.
A három napos tábor időpontja 2021. október 6-8.  
A változatos programokon túl élményt jelentett a gyerekeknek, hogy kiszakadhattak a megszokott környezetből.  A programok egy részén tanulóink osztályonként vehettek részt. Vidám hangulatban, játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek egymással, ami segítette, hogy jobb osztályközösségé válhassanak.
A szemerkélő eső sem vette el a kedvünket. Célunk az volt, hogy a gyerekek minél több programon vegyenek részt és a szórakozás mellett értékes információkat is kapjanak. A sportprogramok, játékos vetélkedők, esti könnyűzenei  koncert és a  disco mellett a programban szerepelt balatoni sétahajózás is. A Haditechnikai Park kiállítását is megnéztük.
„Zöldforgó” környezetvédelmi játékok és „Digitális Kincskereső” is színesítették a programot. Földrajzos ismereteiket a Himalájáról egy hegymászó élettörténetén keresztül bővíthették. Népszerű volt a játékos fizikai kisérleteket bemutató előadás is.
A Badacsonyt mindenki látta már „távolról”, de mi a tábor utolsó napján, pénteken túrát tettünk a hegyen és gyönyörködtünk a csodaszép panorámában. A Tűzgyűrű tanösvény meredek útjaival megküzdve időutazást tettünk Badacsony vulkáni múltjában.
A gyerekek többsége az őszies időjárás ellenére jól érezte magát a táborban és jövőre is szívesen részt venne „ottalvós” táborozáson.
Képek itt tekinthetőek meg.


2021. október 15.

Bolyai Matematika Csapatverseny a Noszlopyban

2021. október 15-én 11. alkalommal került megrendezésre a Bolyai Matematika Csapatverseny a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában.
A verseny töretlen népszerűségnek örvend, hiszen évről-évre számos csapat indul a 3-8. évfolyam számára megrendezett eseményen.
A korábbi évektől eltérően, minden csapat a saját iskolájában oldotta meg a feladatlapot. Az idei tanévben iskolánkból 11 tanulócsoport nevezett, 3 alsós és 8 felsős, hogy összemérhessék tudásukat.
Képek itt tekinthetőek meg.


2021. október 14.

Atlétika Mezei Futás Diákolimpia Megyei Döntő

2021.10.14-én, Kaposvár Városligetében rendezték meg az Atlétika Mezei Futás Diákolimpia Megyei Döntőjét.
A Noszlopy Gáspár Általános és AMI tanulói ezeket az eredményeket érték el:
Detrich Viktor 4.a
5. helyezett
Bognár Emese 8.c
22. helyezett
Bohár Zsófia 8.c
11. helyezett
Detrich Luca 8.c
4. helyezett
Bohár Bálint 8.c
26. helyezett
Vass Milán 7.c
11. helyezett
Takács Anna Szilvia 7.c
27. helyezett
Balázs Noémi 7.a
13. helyezett
Detrich Luca továbbjutott az országos Mezei Futás döntőjébe.
A IV. kcs. lány csapat a 4. helyen végzett.


2021. október 8.

„Az én nagyszüleim” rajzpályázat

A Családokért Közalapítvány által meghirdetett „Idősek Világnapja” alkalmából szervezett „Az én nagyszüleim” rajzpályázatra 107 alkotás érkezett. A zsűri három kategóriában - óvodás kategória,  alsó tagozatos kategória, felső tagozatos kategória – hirdetett eredményt.
Iskolánkból 3 tanuló részesült díjazásban:  Zsalakovits Léna 2.a osztályos tanuló kategóriájában a 2. helyezést, Staub Fanni 5. c osztályos tanuló kategóriájában a 3. helyezést, Weinhardt Anna 5. c osztályos tanuló az 1. helyezést érte el.
Az ünnepélyes díjátadó 2021. október 1-jén volt a Marcali Művelődési Központ nagytermében, ahol a tanulók oklevelet és ajándékcsomagot kaptak.


2021. szeptember 27.

Noszlopy-nap

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2021. 09. 24-én  próbákkal ünnepelte meg névadóját.  Ezen a gyönyörű őszi  napon  a  mozgás, a sport, sorversenyek, egyéni megmérettetések kaptak főszerepet.

Az ünnepélyes megnyitó után a néptáncos  művészeti iskolások szórakoztatták a közönséget. Ezt követően került sor egy vidám átmozgató bemelegítésre.

Különböző sportesemények követték egymást: az alsós gyerekek  az iskola udvarán, a felsős diákok a Latinka-pályán mérték össze gyorsaságukat, tehetségüket.

Csapatversenyben és egyéni próbatétel által is sikerélménnyel gazdagodtak a  versenyzők.  Az    ünnepélyes eredményhirdetést követően a helyezettek érmeket és jutalmakat vehettek át.  

A sok vidám , mosolygós gyermek arc bizonyítja, hogy jól sikerült ez a nap, a  játék, az együttlét öröme igazi közösségi élmény volt. 

Köszönet a szervezőknek, pedagógusoknak, az iskola dolgozóinak, Horváth Mónika SZM elnöknek és szponzorainknak, akik támogatták rendezvényünket. Huszti Gábor,  Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, Novomar Kft., MTKSZ Nonprofit Kft. és a Marcali Kenyérgyár.
Alsó tagzatról készült fotók itt tekinthetőek meg.
Felső tagzatról készült fotók itt tekinthetőek meg.


2021. szeptember 20.

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola köszönetét fejezi a Marcali Művelődési Központ és a Kiwanis YP Klub szervezőinek, hogy életre hívták és 2021. szeptember 18-án megrendezték a " Fuss a Noszysokért " jótékonysági futóversenyt.
A szép idő és a segítő, támogató szándék csalogatta ide a szülőket, a gyerekeket, a családokat, a barátokat és a szervezeteket.
A résztvevők motiváltak voltak, az adott táv lefutása sikerélményt nyújtott. Az együttlét és mozgás örömet hozott, és azzal a boldog elégedettséggel töltött el mindenkit, hogy egy jó ügy mellett állhatott ki és tehetett érte.
Köszönetet mondunk mindenkinek, aki ott volt: a gyermekeknek, a szülőknek, a támogatóknak, a baráti szerveződésű csapatoknak, a Marcali Mentőállomás, a Marcali Rendőrkapitányság, a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltóinak, a Marcali VSZSE ifjúsági kézilabdásainak és a CrossGym csapatának.
További képek itt érhetőek el.


2021. szeptember 14.

Író-olvasó találkozó a Noszlopyban

2021. szeptember 14-én Bosnyák Viktória, kortárs ifjúsági íróval találkozhattak a Noszlopy Iskola alsós diákjai. 
Az írónő grafikusával, Dudás Győzővel nagyszerű párost alkotva mutatta be régi és új hőseit a tőle megszokott humoros, közvetlen stílusban.  
A képregénykészítő, grafikus, illusztrátor a gyerekek ötletei alapján rajzolt, " kíváncsi kérdéseket" is fel lehetett tenni ezen az emlékezetes találkozón.
A három egymást követő vidám, szórakoztató előadás felejthetetlen élmény marad minden résztvevőnek.
További képek itt érhetőek el.


2021. szeptember 1.

"Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!"


2021. szeptember 1-jén 8 órakor tanévnyitó ünnepséggel köszöntöttük az új tanévet. 

60 kíváncsi első osztályos kisgyermek vonult át az iskola kapuján és a 4. osztályosok övezte sorfalon. Szappanbuborékok szálltak a kissé szeles időben. 

Vidám tanévköszöntő műsorral készültek a művészeti iskola növendékei és három első osztályos kisgyermek is verset mondott arról, vajon milyen az iskola, mi is vár itt rájuk. 

Patkó Imre megbízott igazgatónknak sikerült mosolyt varázsolni a kezdetben még szorongó vagy kíváncsi és bátor pillantással körülnéző kis elsősök arcára.

Megkezdődött a 2021/2022-es tanév a Noszlopy iskolában. 
A vidám hangulatú évnyitó után az első osztályos szülők tantermeikbe kísérhették gyermekeiket, ahol megismerkedhettek a tanítókkal.
Iskoladalunk  dallamai emlékeztettek mindenkit, hogy újabb tíz hónapot tölthetünk együtt tanulással, vidámsággal "második otthonunkban". 

Becsengettek. Hajrá új tanév!

További képek itt és itt érhetőek el.

forrás:Marcaliportál


Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2021-2022-es tanérvre vonatkozó munakterve
Bizonyítvány másodlat igénylésével kapcsolatos tudnivalók
 


© 2008. noszlopy-marcali.hu | Készítette: Vágó Zoltán